Külföld

Eltávolítják a pedofilokat a brit iskolák közeléből

admin
admin

2006. 06. 18. 15:36

A brit belügyminiszter utasítást adott az iskolákhoz közeli szállókban lakó pedofilok eltávolítására.

John Reid azután hozta meg vasárnapi döntését, hogy a News of the World című lap megírta: 60 pedofil, akik letöltötték börtönbüntetésüket, olyan a kormány által elismert szállásokon lakik, amelyek iskolák közelében vannak. A miniszteri utasítást ismertető hivatalnok hozzátette: az illetők átköltöztetése máris megkezdődött.

A miniszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy “a pedofilokkal kapcsolatos információ nem lehet többé a hivatalos szervek kiváltsága”. Ezzel arra utalt, hogy a szülőket tájékoztatni kell arról, ha szexuális bűncselekményekkel vádolt, szabadlábra került személyek az ő körzetükben telepednek le. (Ez a tájékoztatás az Egyesült Államokban már bevett gyakorlatnak számít.) Reid bejelentette: hamarosan Washingtonba küldi államtitkárát, Gerry Sutcliffe-et, hogy tanulmányozza az amerikai rendszert.

A News of The World az élére állt annak a kampánynak, amelyet a Nagy-Britanniában “Sarah-törvénynek” elnevezett jogszabály-tervezet elfogadásáért indítottak. A tervezet egy nyolcéves kislány, Sarah Payne nevét őrzi, akit 2000-ben gyilkolt meg egy büntetett előéletű pedofil. Roy Whitinget utóbb elfogták, és életfogytiglan tartó szabadságvesztésre ítéltek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.