Nagyvilág

Társulási egyezményt írt alá az EU Albániával

Albánia megtette az első lépést az EU-csatlakozás felé: Sali Berisha albán miniszterelnök Luxemburgban, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán aláírta a két fél közötti stabilitási és társulási egyezményt.

A dokumentum a két fél közötti politikai és gazdasági együttműködés szorosabbra fűzéséről rendelkezik. Legfontosabb eleme, hogy az egyezmény hatályba lépésétől számított 10 éven belül szabadkereskedelmi övezet jöjjön létre az EU és Albánia között, amit azonban még Albánia mellett az EU mind a 25 tagállamának, és az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell. A két fél most hétfőn egy ideiglenes megállapodást is aláírt, melynek az a célja, hogy a stabilitási és társulási egyezmény kereskedelmi jellegű intézkedéseit minél hamarabb alkalmazni lehessen. Ez az ideiglenes megállapodás egyes termékeknél teljesen megszüntetné a vámokat, másoknál pedig fokozatosan csökkentené azokat, és egy EU-s forrás szerint már szeptemberben hatályba léphet.

A stabilitási és társulási egyezmény csak a kezdőlépés az EU-közeledés folyamatában, szó sincs Albánia közeli felvételéről. Részben azért, mert az EU-tagországok nagy részének közvéleménye, és ennek nyomán politikusaik is a bővítési folyamat alapos lefékezését akarják, és mint Olli Rehn a múlt héten leszögezte, ebben az évtizedben Románián és Bulgárián kívül nem lesz további felvétel. Másrészt pedig magának Albániának is számos belső reformot kellene még végrehajtania, hogy egyáltalán szóba jöhessen vele a csatlakozási tárgyalások megkezdése.

A 3,2 milliós lakosságú ország hosszú ideig a Balkán talán legelszigeteltebb államának számított, de a mostani lépéssel számos szomszédját lekörözte.: egyelőre még sem Szerbia, sem Montenegró, de Bosznia-Hercegovina sem írt alá ilyen egyezményt az EU-val. Két másik balkáni állam, Macedónia és Horvátország viszont már előrébb tart: az elsővel az EU 2001-ben kötött hasonló egyezményt, a második pedig tavaly ősszel meg is kezdte csatlakozási tárgyalásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik