Nagyvilág

Ciprus blokkolhatja a török EU-csatlakozást

A hétfői külügyminiszteri tanácsra vár a döntés arról, hogy Törökország lezárhatja-e az első csatlakozási tárgyalási fejezetet, miután a tagállamok nagykövetei se csütörtökön, se pénteken nem tudtak erről megegyezni, Ciprus ellenkezése miatt.

Gyötrelmes csatlakozási tárgyalásokat vetített előre az uniós nagykövetek tanácsának, a Corepernek a csütörtöki és pénteki ülése, ahol a 25 tagállam azért nem tudta jóváhagyni a török tárgyalások első, teljesen ártalmatlan fejezetének, a kutatásnak és oktatásnak a megnyitását, majd lezárását, mert Ciprus ragaszkodott hozzá, hogy Ankara előbb ismerje el szuverenitását.

A nagyköveti tanács sikertelen tárgyalásai miatt a tagállamok külügyminisztereinek hétfői, luxembourgi ülésére marad a döntés. A tanács hétfőn jóváhagyja az első tárgyalási fejezet megnyitását és lezárását Horvátországgal, a másik tagjelölttel, és a fejezet megnyitását – de nem lezárását – Törökországgal. A csatlakozási tárgyalások formálisan már tavaly októberben megkezdődtek a két országgal, de eddig csak az ún. átvilágítási szakasz zajlott, ez lesz az első fejezetnyitás és -zárás.

A kutatási és oktatási fejezet elméletileg rendkívül könnyű lenne – ezért tudják le a kinyitást és lezárást egyetlen külügyminiszteri találkozón –, ugyanis nincs benne szinte semmi: az Európai Közösségek joga szinte egyáltalán nem terjed ki se a kutatásra, se az oktatásra, mindössze pár ajánlás létezik, amelyek viszont nem kötelező jellegűek. A probléma az, hogy minden egyes fejezetnyitás és -zárás teljes egyetértést igényel a Huszonötök részéről, a Törökországgal kapcsolatos komoly politikai fenntartások miatt ez pedig egyáltalán nem olyan egyszerű.

Hűvös viszony

A megállapodást csütörtökön és pénteken Ciprus blokkolta. A földközi-tengeri szigetország ahhoz köti vétója félretételét, hogy Törökország elismerje Ciprust szuverén államnak és maradéktalanul végrehajtsa az ún. Ankarai Jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv kiterjeszti az EU–Törökország vámuniót a tíz új tagállamra is, ciprusi értelmezésben de facto diplomáciai elismerést adva török részről Nicosiának. De Ankara egyelőre nemcsak hogy elutasítja ezt, de még azt is megtagadta, hogy a ciprusi hajókat és repülőgépeket beengedje a török kikötőkbe és repülőterekre.

Egyelőre nem tudni, hogy hogyan fog megoldódni a kérdés hétfőn: a nicosiai külügyminisztérium vasárnapi, az AFP-hez eljuttatott közleménye szerint a ciprusiak már vasárnap tárgyalnak Luxembourgban az osztrák elnökséggel és az „EU-partnerekkel”. A török delegáció pedig azt mondta, hogy a maguk részéről valószínűleg fel sem szállnak a repülőre, amíg az EU nem egyezik meg a kérdésről. De végeredményben a legtöbben arra számítanak, hogy lesz valamifajta megoldás, feltehetőleg úgy, hogy a záróközleményben felszólítják Törökországot, hogy mihamarabb rendezze kétoldalú kapcsolatait valamennyi EU-taggal (utalás Ciprusra).

Van alapjuk

Míg egyes tagállamok képviselőinek nem tetszik, hogy Ciprus egy technikai tárgyalási ponton hozza fel ezt a politikai kérdést, ami „egyáltalán nem illik ide”, többen rámutatnak arra, hogy a ciprusiaknak ad némi erkölcsi alapot az akadékoskodásra az, hogy Törökország úgy akarja magát betárgyalni az EU-ba, hogy nemcsak hogy nem ismeri el egyik tagállamát, de az EU–Törökország vámunió alapvetéseit egyértelműen megszegve akadályozza a kereskedelmet és a szabad közlekedést Ciprus és Törökország közt.

Ciprus politikai helyzetét erősíti az is, hogy az európai politikai klíma és különösen az alkotmányos vákuum, amibe a tavalyi negatív népszavazások után került az EU, megerősítette a bővítésellenes hangulatot. Ennek fő hangadói Franciaország és Hollandia, amelyek minden lehetséges alkalmat és eszközt megragadnak arra, hogy a csatlakozási tárgyalásokat és a bővítés minden egyéb folyamatát lassítsák, ahol csak lehet. „Ez most már egy másik játék… Mindenki sokkal óvatosabb” – mondta egy diplomata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik