Külföld

11 ezer embert telepítettek ki a Merapi vulkánnál

admin
admin

2006. 06. 07. 07:21

Tizenegyezer embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Jáva szigetén emelkedő Merapi vulkán környékéről. A láva újra meg újra ömlik lefelé a hegyoldal felső lankáiról, amelyeket tűzforró gázfelhő borít be - közölték kedden a helyi mentőalakulatok illetékesei.

A kitelepített lakosokat ideiglenes menedékhelyeken sátorokban és iskolaépületekben helyezik el. A helyi kormányzati szervek negyven teherautót és gépjárművet vetettek be a bajba jutottak elszállítására. Az indonéz kormány egyik vulkanológiai szakértője továbbra is veszélyesnek ítélte meg a helyzetet, mondván, nem tudni, hogy a lávakupola mikor fog összeroppanni.

A vörösen izzó lávafolyam már körülbelül egy kilométerre távolodott el a tűzhányó kráterétől, miközben a forró felhőtakaró mintegy 2,5 kilométerrel jutott távolabb a vulkánhegytől.

A Merapi tevékenysége jelentősen erősödött azt követően, hogy május 27-én a Richter-skálán mérve 6,3-as erősségű földrengés volt a hegytől 30 kilométerre délre. A földmozgások legkevesebb 5682 ember életét oltották ki. A kormány arra sarkallta a helyi lakosokat, hogy hagyják el a veszélyeztetett térséget, de a főként mezőgazdaságból élő helyiek ezrei maradtak otthonukban, mert nem akarták elhagyni földjeiket és javaikat.

A Merapi vulkán 400 kilométerre keletre van az indonéz fővárostól, Jakartától, és hírhedten kiszámíthatatlan tűzhányó. Legutóbb 1994-ben tört ki olyan erővel, hogy emberek életét követelte. Akkor a tűzhányóból kicsapó forró gázfelhő 60 személy halálát okozta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.