Külföld

Lemondott az izlandi miniszterelnök

admin
admin

2006. 06. 06. 07:48

Az izlandi miniszterelnök, Halldór Ásgrímsson bejelentette, hogy lemond posztjáról és távozik a nagypolitikából pártjának a közelmúltbeli önkormányzati választásokon elszenvedett veresége miatt.

Halldór Ásgrímsson a hétfő este összehívott sajtóértekezleten közölte azt is, hogy Geir Hilmar Haarde külügyminiszter, a koalíciós partner Függetlenségi Párt vezetője követi a miniszterelnöki székben.

Az Ásgrímsson vezette Haladó Párt a május 27-én tartott helyhatósági választásokon Reykjavíkban mindössze egyetlen egy mandátumot nyert, s országos szinten a támogatottsága 12 százalékosra esett vissza az előző választásokon elért 23 százalékról. A pártelnök, kormányfő azt mondta, hogy személyes felelősséget vállal a vereségért. Az 58 éves politikus jelezte, hogy összehívja a párt tisztújító kongresszusát, amelyen a pártelnöki tisztségről is lemond. Hozzátette, hogy parlamenti mandátumát megtartja, de az új kormányban nem vállal tisztséget.

Ásgrímsson 2004-ben vette át a miniszterelnöki tisztséget David Oddsontól, aki 13 éven át vezette a 300 ezer lakost számláló szigetországot. A Függetlenségi Párt által delegált Oddson kormányzásának idején nagyszabású gazdasági reformokat hajtottak végre, amelyeknek köszönhetően enyhült Izland függősége a halászattól. Ásgrímsson éppen akkor vette át a kormányzást, amikor a gazdaság fellendülőben volt az alumíniumkohászatba és az energiaiparba történt külföldi beruházásoknak és a pénzpiacok liberalizálának köszönhetően.

Túlfűtött gazdaság

Az ország gazdasági-pénzügyi egyensúlyát azonban megingatta, hogy az utóbbi két év alatt igen felgyorsult a gazdasági növekedés üteme, a gazdasági túlfűtöttségtól való félelmek “eredményeként” meredeken zuhanni kezdett az izlandi korona árfolyama, jelentősen csökkentek a részvényárfolyamok, felpörgött az infláció, nagyon magasra emelkedtek a kamatok és felduzzadt a fizetési mérleg hiánya.

Londoni elemzők még március közepén figyelmeztettek, hogy az izlandi makrohelyzet megingása miatt általában is romlott a portfólió-befektetők kockázatvállalási hajlama a feltörekvő piacokon, és ennek is szerepe volt a forint gyengülésében. Az elemzők szerint a magas hozamú piacokra, például a Magyarországra, Törökországra vagy Dél-Afrikára szakosodott befektetők “egy kicsit megijedtek attól, ami Izlandon történik”.

A Fitch leminősítette

Február végén a Fitch Ratings európai hitelminősítő az addigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta Izland magasan elsőrendű, “AA mínusz”, illetve “AAA” hosszú távú kül- és beladósi osztályzatának kilátását, a GDP 15 százalékára nőtt folyómérleghiányra, a folyó bevételek 400 százalékát elérő nettó devizaadósságra és az éves szinten 30 százalékot meghaladó belső hitelállomány-bővülésre hivatkozva.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.