Nagyvilág

Oroszország fegyverkezik

Oroszország 185 milliárd dollárt költ fegyvergyártásra egy 2007-2015 közötti program keretében - mondta a védelmi miniszter pénteken.

Csaknem ötbillió rubelt utalnak ki a kilenc éves időszakra. A kérdés az, hogy mire költsük ezt a pénzt – jelentette ki Szergej Ivanov hadiipari bizottság moszkvai ülésén. A védelmi tárca hosszú évek óta először fog “nagyszabású kiadásokba” fegyverekre és harceszközökre – tette hozzá az Interfax szerint.

A testület pénteken alapjaiban elfogadta a kilencéves időszakra vonatkozó állami fegyverkezési programot, amelynek végleges kidolgozására még egy hónapot szánnak, mielőtt Vlagyimir Putyin elnök elé terjesztik jóváhagyásra.

Az utóbbi évek olajkonjunktúrája lehetővé tette a NATO keleti bővítése miatt aggódó Kremlnek a katonai kiadások jelentős növelését a posztszovjet pénzszűke évtizede után. Putyin elnök a múlt hónapban meghirdette az orosz hadsereg megerősítését, miután fokozódtak a feszültségek az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyban, amely a demokratizálásban való visszalépésben és szomszédaira való nyomáskifejtésben marasztalta el Oroszországot.

A hadiipari bizottság alelnöke azt mondta az ülésen, hogy 2015-ig nem tervezik új repülőgép-hordozók (anyahajók) építését. Vlagyiszlav Putyilin közölte, hogy megvizsgálják egy száz tonnás, folyékony üzemanyaggal hajtott földrészközi rakéta kifejlesztésére benyújtott javaslatot is, de csak a későbbiekben. A közeli jövőben a hadászati rakétaerők alapfegyverzetét a szilárd üzemanyaggal hajtott (silóban elhelyezett vagy mobil) Topol-M rakéták alkotják – jelezte Putyilin az ITAR-TASZSZ szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik