Nagyvilág

A görögök többsége ellenzi a török EU-csatlakozást

A görögök 64 százaléka szerint országuknak meg kell akadályoznia Törökország belépését az EU-ba.

A vasárnap közölt közvélemény-kutatás szerint, amelyet az Euobserver.com ismertetett, a görögök mindössze 23 százaléka támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz, ami az egyik legrosszabb arány a Huszonötök közt.

A görög kormány maga ugyanakkor az egyik legelkötelezettebb támogatója Ankara felvételének, így próbálva véget vetni a két ország évtizedek óta tartó, nem egyszer majdnem háborúba torkolló ellenségeskedésének.

A közvélemény-kutatást azt követően készítették, hogy a múlt héten összeütközött egy török és görög vadászgép, és a balesetben a görög pilóta életet is vesztette. A két kormány egymást vádolta a szerencsétlenségért.

A törökök nem állnak túl jól egyébként sem: a nagy lelkesedéssel elkezdődött csatlakozási tárgyalások elakadtak, ahogy a törökországi reformok is, és Ankarában aggodalommal fogadták az új, balközép olasz kormány megalakulását is, attól félve, hogy az nem fogja olyan lelkesen támogatni csatlakozásukat, mint Silvio Berlsuconi tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik