Nagyvilág

Több mint ezer olasz katona tér haza Irakból

Nem sokat várt kinevezése után az új olasz kormányfő. Romano Prodi korábbi ígéretéhez híven megkezdte az iraki olasz kontingens "visszavonulását".

Már a jövő hónapban ezeregyszáz fővel csökkenti Irakban állomásozó csapatainak létszámát Olaszország Massimo D,Alema külügyminiszter péntek esti bejelentése szerint. Az olasz diplomácia újdonsült vezetője erről azután nyilatkozott a televízióban, hogy találkozott Romano Prodi miniszterelnökkel. A külügyminiszter közölte, hogy a döntésnek megfelelően júniusban 2700-ról 1600-ra csökkentik a közép-keleti országban állomásozó olasz katonák számát. A bejelentés megfigyelők szerint semmiképp nem meglepetés. Az új, balközép kormányfő, Romano Prodi napokkal ezelőtt parlamenti nyilatkozatában súlyos hibának minősítette az iraki háborút.

Elődje, Silvio Berlusconi ezzel szemben Bush amerikai elnök iraki politikájának egyik legfőbb támogatója volt. Prodi beszédében nyomatékosan utalt arra, hogy Olaszország kivonja katonáit Irakból.

A külügyminiszter péntek esti bejelentése az első lépést jelenti ebben az irányban. Értesülések szerint Prodi és D,Alema mellett a találkozón részt vett Arturo Parisi védelmi miniszter is.

A tanácskozás napirendjén a csapatkivonás ütemterve szerepelt. Hivatalos római közlés szerint a miniszterelnök levelet intézett a parlament mindkét házához, s ebben egyértelművé tette: tekintettel az ország nehéz költségvetési helyzetére a kormány csakis olyan célkitűzésekre vállalkozik, amelyek megvalósítása nem jár pótlólagos kiadásokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik