Értesülések szerint a kormányon lévő Hamász radikális palesztin szervezet képviselői, illetve Mahmúd Abbász Fatah-mozgalmának képviselői nem tudtak megállapodni a palesztin ellenállás – beleértve az erőszakos cselekményeket is – feladásáról. Ugyancsak eltértek a nézetek az Arab Liga azon 2002-es kezdeményezésével kapcsolatban is, amely sürgette egy önálló palesztin állam létrehozását az 1967-es határoknak megfelelően.
A Hamász nem hajlandó ennek elfogadására, ugyanis azon a véleményen van, hogy ez egyértelművé tenné Izrael állami elismerését, amit a Hamász mostanáig elutasított.
A rivális palesztin szervezetek közötti megbékélés szempontjából ugyanakkor kedvező jel, hogy a radikális iszlámista palesztin szervezet visszavonta pénteken fegyveres osztagait Gáza utcáiról, hogy megkönnyítse a “nemzeti párbeszéd” folytatását.