Nagyvilág

A csehek többsége Jirí Paroubeket szeretné kormányfőnek

A cseh választópolgárok legnagyobb csoportja azt szeretné, ha a kormányfői tisztséget továbbra is Jirí Paroubek töltené be - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra.

A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a szociáldemokrata politikust a megkérdezettek 45 százaléka szeretné látni továbbra is a kormányfői poszton. A második helyen Martin Bursík, a Zöldek Pártjának elnöke végzett 31 százalékkal, míg Miroslav Topoláneket, a Polgári Demokratikus Párt miniszterelnök-jelöltjét az emberek 30 százaléka támogatja.


A Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt elnöke Miroslav Kalousek a megkérdezettek 26 százaléka szerint lenne jó kormányfő, míg a kommunista párt elnökét, Vojtech Filipet 25 százalék választotta. A liberális Szabadság Unió-Demokratikus Unió elnökét Pavel Nemecet csak a megkérdezettek 19 százaléka támogatja. (A fölmérésbe bevont személyek többet is megjelölhettek a felkínált politikusok közül.)


Paroubek vagy Topolánek


Az említett politikai szereplők közül azonban csak Paroubeknek és Topoláneknek van reális esélye arra, hogy a június 2-ra és 3-ra kiírt választások után elfoglalja a kormányfői bársonyszéket. Pártjaik – a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve a Polgári Demokratikus Párt – ugyanis 30 százalék körüli népszerűséggel messze a legnagyobb támogatásnak örvendenek. A polgári demokraták mért népszerűsége a legutóbbi felmérések szerint 1-2 százalékkal magasabb a szociáldemokratákénál, ami a szociológusok szerint nagyon kiegyenlített


küzdelmet jelez a jövő hétvégi képviselőházi választáson.
A szociáldemokratákon és a polgári demokratákon kívül a felmérések szerint csak a kommunistáknak, a kereszténydemokratáknak és a zöldeknek van esélyük átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A választási kedv a csehek körében nem túl nagy. A felmérések azt jelzik, hogy a jövő hét végén az arra jogosultaknak csupán 55-65 százaléka kíván az urnákhoz járulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik