Nagyvilág

Irán beleegyezne a külföldön történő urándúsításba

Irán hajlandó több évre lemondani a saját területén történő urándúsítás programjáról a Nyugattal kötendő valamely átfogó megállapodása keretében – jelentette ki szerda este Washingtonban Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója.

Az iráni atomválságról kezdett kétnapos tárgyalásokat szerdán Washingtonban Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója. El-Baradei elsőként Condoleezza Rice külügyminiszterrel találkozott.

„Amennyire tudom, az irániak elvben elfogadják, hogy több éven át egy nemzetközi konzorcium keretében külföldön dúsítsák a számukra szükséges uránmennyiséget” – mondta a főigazgató a Rice-szal folytatott tárgyalása után. Az irániak kijelentették, hogy amint sikerül felújítani a nemzetközi tárgyalásokat az iráni atomprogramról, készek lesznek megengedni, hogy a NAÜ a korábbinál szigorúbban ellenőrizze az ország nukleáris tevékenységét.

A nyugati országok gyanítják, hogy Irán hivatalosan polgári célú atomprogramja keretében atomfegyvert is fejleszt titokban, ezért megpróbálják rávenni arra, hogy ne saját területén dúsítsa a programhoz szükséges uránt. Teherán azonban eddig hajthatatlannak látszott a kérdésben.

A közvetlen tárgyalás lehetősége

A Rice-szal folytatott tárgyalások során szóba került az Egyesült Államok és Irán közti közvetlen tárgyalások lehetősége is. Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője helyi idő szerint szerda este ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: amennyiben Teherán felhagy az urándúsítással, illetve az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásával, akkor talán van lehetőség a tárgyalásokra.

Ellenkező esetben az Egyesült Államok a nyugati országok koalíciójára bízza, hogy Iránt tárgyalások révén atomprogramjának feladására késztessék – hangoztatta a Fehér Ház képviselője, utalva arra, hogy Washington nem híve egyfajta párhuzamos dialógusnak. Snow szerint nem az Egyesült Államok és Irán közötti problémáról van szó. Ez egy olyan probléma, amely az egész nemzetközi közösséget érinti – jelentette ki a szóvivő.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a legerőteljesebb fellépésre kérte az Egyesült Államokat Irán nukleáris ambícióival kapcsolatban – írja a BBC. Ha Irán nukleáris fegyverre tesz szert, az magában foglalja a veszélyt, hogy terrorcsoportok ártatlan emberek tömegeit gyilkolják meg, ezt a lehetőséget pedig a Nyugat nem adhatja meg – fogalmazott Olmert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik