Nagyvilág

Izrael: nagy hatótávolságú rakétával kísérletezik Irán

Az izraeli titkosszolgálatok szerint Irán kísérletet hajtott végre nagy hatótávolságú rakétával, amelynek pontos hatótávolsága nem ismert, de annyi bizonyos, hogy nem haladja meg az iráni hadseregnél már rendszerben lévő Sahab–3 rakétáét – közölték izraeli titkosszolgálati forrásból.

Az iráni Sahab–3 hatótávolsága izraeli és nyugati katonai szakértők szerint maximum kétezer kilométer, de ezzel a fegyverével Irán fenyegetheti Izraelt és a Perzsa-öböl térségében lévő amerikai támaszpontokat.

Izraelt aggasztja Teherán rakétaprogramja, különösen azzal összefüggésben, hogy Irán urándúsítást végez, és elvben képes lehet atomfegyver előállítására. A nagy hatótávolságú rakéta az atomeszközök egyik, talán legfontosabb lehetséges hordozóeszköze.

Fokozták Izrael veszélyérzetét Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök közelmúltban tett Izrael-ellenes kijelentései. Az iráni államfő több nyilatkozatában tagadta a holokauszt megtörténtét, és hangoztatta, hogy „le kell törölni Izraelt a térképről”.

Izrael készül

Kedden szivárogtatták ki izraeli biztonsági források, hogy a zsidó állam fokozott erőfeszítéseket tesz olyan manőverező robotrepülőgépek kifejlesztésére, amelyekkel vészhelyzetben szétrombolhat iráni atomlétesítményeket. Emellett nagy erőkkel munkálkodik Arrow elnevezésű rakétaelhárító rendszerének korszerűsítésén is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik