Külföld

Új elnök az SDP élén

admin
admin

2006. 05. 14. 17:38

Nagy többséggel a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) élére választották Kurt Beck tartományi miniszterelnököt. Elődje, Matthias Platzeck alig öt hónap után vált meg a nagy múltú párt első számú posztjától.

Az SPD berlini soron kívüli kongresszusán Beck a szavazatok 95,07 százalékát szerezte meg, és lett egyetlen jelöltként a párt tizenegyedik háború utáni elnöke. Becktől többek között azt várják, hogy véget vet az SPD-t az elmúlt tizenöt évben szinte szünet nélkül gyötrő vezetési válságnak. 1946 és 1991 között négy elnök vezette a szervezetet, köztük Willy Brandt 23 évig, az elmúlt 15 évben viszont már hat elnököt „fogyasztottak el”, ha nem számítjuk ide Johannes Raut, aki rövid ideig ügyvivői minőségben vezette a pártot. Platzeck a maga 146 napjával a legrövidebb ideig állt az SPD élén a háború utáni elnökök közül.

Visszavonulása április elején váratlan volt, hisz korábban a német szociáldemokrácia nagy reménységének tartották, és kancellárjelöltként emlegették. Platzeck egészségi problémákkal, közvetve túlterheltséggel magyarázta döntését: többször lépett fel nála hallásvesztés, február közepén idegösszeomlást és keringési zavarokat élt át. A politikus megtartja Brandenburg tartomány miniszterelnökének posztját. Az utód, az 57 éves Kurt Beck sikeres tartományi miniszterelnök: Rajna-Pfalzban 1994 óta megszakítás nélkül ő vezeti a kormányt, amely most már csak szociáldemokratákból áll, miután a tavaszi tartományi választáson a helyi szociáldemokraták megszerezték a mandátumok abszolút többségét.

A berlini kongresszuson elmondott beszédében Beck a német szociáldemokrácia önálló arculatát hangsúlyozta. A szociáldemokraták ugyan megbízható partnerek a kereszténydemokrata Angela Merkel vezette nagykoalícióban, de más célokat követnek, mint a politikai konkurencia. Az SPD a következő parlamenti választáson ismét „meghatározó erő” kíván lenni. „A mi elképzeléseink a helyesek, a németországi szociáldemokraták alkotják a megújított szociális piacgazdaság pártját” – mondta, hangsúlyozva azt is, hogy „mi nem akarunk olyan társadalmat, amelyben valaki öt munkát kénytelen vállalni, hogy el tudja tartani a családját”, nem lehet mindent a gazdasági szempontoknak alárendelni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.