Külföld

Irán hajlandó tárgyalni

admin
admin

2006. 05. 13. 20:10

Irán kész tárgyalni Izrael kivételével bármely országgal, ha nem fenyegetik erő alkalmazásával.

“Ha erőt akarnak alkalmazni velünk szemben, nem fogunk párbeszédet folytatni” – nyilatkozta Mahmúd Ahmadinezsád, Irán elnöke a Nyolcak (D-8) fejlődő országcsoport vezetőinek csúcsértekezlete után sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e Teherán közvetlen tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal, különösen az iráni atomprogramról, azt felelte: “Készek vagyunk minden országgal tárgyalni, Izraelt kivéve”. Kijelentette azt is, hogy Teherán aláveti magát az atomsorompó-szerződésnek és a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökségnek. A levélről, amelyet hétfőn intézett George Bush amerikai elnökhöz, azt mondta: nem volt köze az iráni nukleáris programhoz.

Indonéziai csúcstalálkozójukon a D-8 – Irán mellett Banglades, Egyiptom, Indonézia, Malajzia, Nigéria, Pakisztán és Törökország – állásfoglalást adott ki, melyben kijelentették: támogatják a nukleáris energia békés célú felhasználását célzó kutatásokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.