Külföld

Putyin erős hadsereget akar

admin
admin

2006. 05. 10. 12:50

Az orosz elnök a hadsereg fejlesztésére és a népességfogyás orvoslására összpontosított éves programadó beszédében. Az orosz államfő kijelentette, hogy még nincs vége az Egyesült Államokkal folytatott fegyverkezési versenynek.

Oroszországnak erős haderőre van szüksége nemcsak azért, hogy megvédje magát esetleges katonai támadásoktól, hanem azért is, hogy ellenállhasson a kívülről jövő politikai nyomásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin szerdán a Kreml Márványtermében a parlament két háza, a kormány, a bírói rendszer, a régiók, az egyházak és a Társadalmi Kamara vezetői előtt.

Putyin, akinek kormánya azzal vádolta az Egyesült Államokat és másokat, hogy megpróbálják saját érdekeik szerint befolyásolni az orosz politikát, hangsúlyozta: minél erősebb a hadsereg, annál inkább el tudja rettenteni az ilyen erőfeszítéseket.


Fegyverkezési hajsza

Az orosz államfő szerint korai még a fegyverkezési hajsza végéről beszélni, sőt, úgy vélekedett, hogy a versengés „új technológiai szintre” emelkedik. Rámutatott, hogy az Egyesült Államokban 25-ször többet költenek katonai célokra, mint Oroszországban.


Putyin azt mondta, hogy az orosz „nukleáris triád” (atomfegyvereket hordozó repülőgépek, szárazföldi telepítésű rakéták és tengeralattjárók) a következő években olyan új fegyvereket kap, amelyek lehetővé teszik a hadászati erőegyensúly fenntartását.


Ennek keretében 1990 óta első ízben rendszerbe állítanak két atom-tengeralattjárót, amelyeket Bulava rakétákkal szerelnek fel. Mint mondta, sikeres kísérletek folynak olyan egyedülálló, nagy pontosságú fegyverek kifejlesztésére, amelyek pályáját a potenciális ellenség nem tudja kiszámítani.


A válaszainknak az intellektuális fölényen kell alapulniuk. Ezek aszimmetrikusak lesznek és kevésbé költségesek, de kétségkívül fokozni fogják nukleáris triádunk megbízhatóságát és hatékonyságát – magyarázta az orosz elnök.


Fenyegető népességfogyás


Putyin Oroszország legfőbb gondjának a népesség csökkenését nevezte, és tízéves programot jelentett be a születések számának serkentésére, hogy az ifjú párokat anyagilag ösztönözzék a gyermekvállalásra. Javaslata értelmében az első gyermek után a szülők másfél éven át havonta 700–1500, a második gyerek után pedig 3 ezer rubel (90 euró) gyermekgondozási segélyben részesülnének.


A második gyereket vállaló anyáknak Putyin a jövő év elejétől 250 ezer rubeles (7600 euró) „anyasági alaptőke” folyósítását indítványozta, amit lakásmegoldásra, gyermekük oktatására vagy saját nyugdíjukra fordíthatnának. A 143 milliós Oroszország lélekszáma évente 700 ezerrel csökken.


Kőolaj- és földgáz-árutőzsde


Gazdasági kérdésekről szólva Putyin kijelentette: Oroszország belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) a többi ország nem teheti olyan alku tárgyává, amelyben a tagságtól független követeléseket fogalmaznak meg vele szemben. Az orosz elnök egyébként célul tűzte ki a rubel teljes konvertibilitásának elérését 2007. július 1-jei határidővel.


Az orosz nemzeti valuta erősítésére javasolta, hogy Oroszországban hozzanak létre kőolaj és földgáz kereskedelmével foglalkozó árutőzsdét, amely a rubelt használná.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.