Nagyvilág

Ultimátumot kapott Blair

Vasárnapi brit lapok szerint hivatalos levélben követeli több tucat brit kormánypárti képviselő Tony Blair miniszterelnöktől, hogy vázolja fel távozása hivatalos menetrendjét, miután a kormányzó Munkáspárt súlyos veszteségeket szenvedett a minapi angliai helyhatósági választásokon.

A levélből összehangoltnak tűnő kiszivárogtatási akció nyomán idéz a The Observer, a The Sunday Times és a The Sunday Telegraph is, sőt már előző nap a The Guardian is megszellőztette. Az egybehangzó részletek szerint a 353 alsóházi Labour-képviselő közül eddig ötvenen jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést.

A kormánypárti padsorokban körözött levél nem említi ugyan a kijelölt utódnak tekintett Gordon Brown pénzügyminiszter nevét, viszont szerzői leszögezik: “méltóságteljes, rendezett és hatékony hatalomátadásra” van szükség, ennek előfeltétele ugyanakkor az egyértelmű menetrend és a folyamat átláthatósága. A levél szerint ez utóbbi két elem “sajnálatosan hiányzik a miniszterelnök által 19 hónappal ezelőtt útjára indított folyamatból”.

A szerzők ezzel arra utalnak, hogy Blair – aki a brit baloldal történetében rekordot felállítva egymás után három választást nyert a Labour élén – hónapokkal a legutóbbi, tavaly májusi parlamenti választások előtt, a brit belpolitika történetében példátlan módon bejelentette, hogy negyedszerre nem ő kívánja választási csatába vezetni a pártot, vagyis a következő, 2009-ben vagy 2010-ben esedékes választások előtt távozik. Sem akkor, sem azóta nem közölte azonban távozásának valószínű időpontját, találgatások nem csillapodó özönét indítva el arról, hogy mikor adja át a helyét Brownnak.

Brown és Blair tizenkét éve tartó, már ellenzékben elkezdődött hatalmi vetélkedéséről legendák keringenek a londoni kormányzati negyedben és a sajtóban. Brown állítólag azzal a feltétellel engedte át a jelenlegi kormányfőnek a Munkáspárt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztját 1994-ben, amikor John Smith addigi pártvezér váratlanul elhunyt, hogy ha a Labour kormányra kerül, Tony Blair “bizonyos idő után” átadja neki a hatalmat.

A vasárnapi londoni lapokban idézett levél felszólítja a Munkáspárt legfőbb irányító szervét, az országos végrehajtó bizottságot (NEC), hogy “a kormányfővel egyeztetve, legkésőbb a jelenlegi parlamenti ülésszak végéig dolgozza ki az új Labour-vezető megválasztásának világos menetrendjét és lebonyolítási módját”.

A Munkáspárt lázadó köréhez tartozó forrásait idézve a The Sunday Telegraph azt írta, hogy a levél kezdeményezői “napokon belül” választ várnak Blairtől. A legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lap szerint azonban a kormányfő válasza “robusztus” elutasítás lesz.

A párhuzamos és hangos belpolitikai botrányoktól tépázott, 1997 óta folyamatosan hatalmon lévő Labour-kormány fennállásának legrosszabb eredményét érte el a részleges csütörtöki angliai helyhatósági választásokon: a kormánypárt a voksok 26 százalékát kapta, az ellenzéki Konzervatív Párt 40 százalékot gyűjtött. Blair a választási katasztrófa után eddigi legnagyobb kormányátalakítását hajtotta végre, elmozdítva még bel- és külügyminiszterét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik