Nagyvilág

Noam Chomsky szerint Koszovót fel kell osztani

Koszovót fel kell osztani - közölte a Politika című belgrádi napilapnak adott vasárnapi interjúban Noam Chomsky ismert amerikai politikai gondolkodó, aki nem lát más megoldást az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbiai tartomány jogállásának rendezésére.

Az interjúban Chomsky közli: már hosszabb ideje olyan érzése van, hogy az egyetlen reális megoldás Koszovó végleges státusára az, amit Dobrica Cosic jugoszláv elnök javasolt 1993 táján. Szerbia részévé kell válniuk azoknak a területeknek, amelyek valaha “szerb területek” voltak, a tartomány többi része pedig függetlenné válhat, ami alatt Albániához való csatlakozásukat kell érteni.

A Politika felveti, hogy Washington támogatja Agim Ceku koszovói miniszterelnököt, holott a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori parancsnoka részese volt az etnikai tisztogatásoknak. Vele kapcsolatban a tudós leszögezte: “Ceku háborús bűnös, aki részt vett a krajinai üldöztetésekben”.

A professzor szerint a koszovói válság idején az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) segítette az UCK-t. A Clinton-adminisztráció rengeteg fegyvert szállított Törökországnak is a kilencvenes évek végén, amikor tetőfokára hágtak a kurdellenes kegyetlenkedések, ráadásul mindez NATO-tagországban történt. Csak 1997 folyamán több fegyvert kapott Ankara, mint az egész hidegháború ideje alatt. “A Nyugaton erről nem tudósítottak. Saját bűntényeinkről nem tudósítunk…” – mondja Chomsky, aki mindig is kemény bírálója volt a washingtoni külpolitikának.

Kegyeletsértő a holokauszt áldozataival szemben, hogy egyesek népirtásnak nevezik azt, ami Koszovóban történt a milosevici érában – vélekedett Chomsky. “Ha az népirtás volt, akkor a világ telített népirtásokkal” – mondja a tudós, aki szerint a Szerbia elleni NATO-bombázásnak nem volt semmi köze a koszovói albánok iránti aggodalomhoz. A washingtoni vezetés is elismeri szerinte, hogy a valódi ok az volt: Szerbia maradt Európa utolsó szeglete, amely nem engedelmeskedett a Washington vezényletével zajló neoliberális programoknak, nem hajtotta végre a megkövetelt szociális és gazdasági reformokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik