Nagyvilág

Válságban a Blair-kormány

Gyökeres átalakításokat indított el a brit kormányban a Munkáspárt veresége az angliai részleges helyhatósági választásokon. Távozik posztjáról a belpolitikai botrányba keveredett Charles Clarke brit belügyminiszter, és Jack Straw külügyminiszter is. A párton belül egyesek már Blair távozását rebesgetik.

A kormányzati szerkezetet is érintő átalakítás előzményeként a Labour harminc éve a legrosszabb eredményét érte a csütörtöki részleges angliai helyhatósági választásokon. A helyi idő szerint csütörtök este 22 órakor befejeződött brit helyhatósági választásokon 176 angliai tanácsban – köztük mind a 32 londoni kerület tanácsi képviselőtestületeiben – 4361 mandátum sorsáról kellett dönteni.


Munkáspárti bukás


A közel végleges eredmény szerint a Labour 26 százalékos, az ellenzéki Konzervatív Párt 40 százalékos szavazati arányt ért el. A Munkáspártot még az örök harmadik, a Liberális Demokrata párt is megelőzte 27 százalékos eredményével az előzetes összesítések alapján. A szélsőjobb megkétszerezte tanácsnoki helyeinek számát, jóllehet az így sem éri el a negyvenet a több ezerből.


Elemzők előzetesen kétszáznál jelentősen nagyobb munkáspárti mandátumveszteséget már „súlyosnak” neveztek. A mostani részleges angol helyi választásokon a Munkáspárt 256 tanácsi mandátumot vesztett, és 18 tanácsban vesztette el eddigi többségét.


A toryk most legjobb választási eredményüket érték el azóta, hogy John Major 1992-ben, az akkori közvélemény-kutatási adatokra rácáfolva megnyerte a parlamenti választásokat. A konzervatívok azóta nem nyertek ugyan parlamenti választást, most viszont – hosszú évek után először – több londoni kerület tanácsában van többségük, mint a Munkáspártnak.


Botrányok miatt távoznak

A Munkáspárt különleges balszerencséje, hogy a Labour-kormány egyik legrosszabb politikai hete után volt kénytelen szembenézni a tavalyi győzelem óta első választói megmérettetéssel. A párhuzamosan futó botrányok főszereplői közt volt a most távozó belügyminiszter, Charles Clarke is, aki 16 hónapig töltötte be posztját, most pedig további kormánytisztség nélkül átül a Munkáspárt alsóházi frakcióinak hátsó padsoraiba.


A belügyminiszter már a múlt héten benyújtotta lemondását Tony Blair kormányfőnek, miután kiderült, hogy 1999 óta ezernél több olyan külföldi bűnöző – köztük több gyilkos és kábítószer-kereskedő – került szabadlábra, akiket büntetésük letöltése után ki kellett volna toloncolni az országból. Közülük több százat már azután eresztettek szélnek a brit belügyi hatóságok, hogy Clarke tavaly nyáron tudomást szerzett az ügyről. A helyzetet súlyosbítja, hogy a külföldi bűnözők közül többen azóta újabb bűncselekményeket követtek el.


Hírek szerint Blair több kabinetposztot felajánlott Clarke-nek, de ő egyiket sem fogadta el. Charles Clarke elődje, David Blunkett is botrányos körülmények között mondott le, miután kiderült: évekig titkos és intim viszony fűzte a brit sajtóközélet egyik ismert és férjezett személyiségéhez, Kimberly Quinnhez, a The Spectator magazin kiadójához.


A Munkáspártot sújtó botránysorozat legkínosabb mozzanata a hetekben is tartó John Prescott brit miniszterelnök-helyettes magánéleti válsága. A párt balszárnyát képviselő, 67 éves politikus 43 éves titkárnője rendkívül aprólékos részleteket árult el a hétvégi brit sajtónak kettőjük néhány nappal korábban nyilvánosságra került viszonyáról, országos köznevetség tárgyává téve a munkáspárti kormány második emberét. A veterán Labour-politikus megtartotta tisztségét, de hatáskörét jelentősen korlátozták.


Külügyi problémák


A belügyminiszter mellett szintén távozó Jack Straw menesztése ugyanakkor nem feltétlenül jelent a Charles Clarke-éhoz hasonló határozott bukást, az eddigi külügyminiszter ugyanis az alsóház vezére lesz. Ez a poszt a frakcióvezetőénél jóval szélesebb körű, mindig a kormánypárt által betöltött, kormánytagsággal járó parlamenti tisztség; viselője gyakorlatilag a kormányprogram parlamenti megvalósulásáért egyszemélyes felelősséggel tartozik.


Londoni elemzők ugyanakkor rámutatnak: Straw nem nyilvánosan többször is megkérdőjelezte Tony Blair kormányfő iraki politikáját. Straw távozása mellett a külügyminisztériumot is átalakították: ezután két miniszter áll majd az élén, az egyik az EU-ügyekért, a másik az unión kívüli külpolitikáért lesz felelős, azonos rangban. Az első posztot Geoff Hoon volt védelmi miniszter, az alsóház jelenlegi vezére, a másodikat Margaret Beckett környezetvédelmi miniszter tölti be. Az új belügyminiszter az eddigi védelmi miniszter, John Reid lesz.


Reid az utóbbi időben szintén a figyelem középpontjába került, ugyanis a rendőrség kábítószert talált skóciai otthonában. Az egy grammnál kisebb mennyiségű, hozzávetőleg 85 penny (320 forint) utcai értékű vadkender-származékra egy rutinellenőrzés során bukkantak, de az ügyben a minszter nem szerepelt gyanúsítottként, és eljárás sem indult.


Blair is távozik?


A súlyos munkáspárti veszteségek nyomán máris erősödnek azok a hangok, még a párton belül is, amelyek Tony Blair kormányfő rövid időn belüli távozását sürgetik. Blair másfél éve maga jelentette be, hogy negyedszerre már nem ő vezeti a pártot a választási csatába, de távozásának időpontját nem jelölte meg, amivel azóta sem csillapodó találgatásözönt indított el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik