Nagyvilág

Kémkedéssel vádolnak egy iráni filozófust

Iráni lapértesülések szerint kémkedésért és monarchista körökkel való kapcsolataiért tartóztatták le Ramin Jahanbeglu iráni filozófust, írót a teheráni repülőtéren, amikor éppen Budapestre indult volna.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amely a magyarországi látogatásra meghívta az iráni filozófus-írót, csütörtökön aggodalmának és tiltakozásának adott hangot Jahanbeglu letartóztatása miatt.

Tavaly június óta, vagyis azóta, hogy Mahmúd Ahmadinezsádot választották meg államfővé Iránban, Ramin Jahanbeglu az első kimagasló értelmiségi, akit letartóztattak. Teherán hírhedt, Evin nevű börtönében tartják fogva, ahol a legtöbb olyan értelmiségit, akik politikai kritikát fogalmaztak meg.

Kapcsolattartó és kém?

A Reszálat című iráni konzervatív újság azt írta csütörtökön, hogy Jahanbeglu volt az egyik kapcsolat a belföldön és külföldön működő monarchisták között, míg a Kajhán című napilap értesülése szerint a filozófus múltban aláírt olyan petíciókat, amelyeket az iszlám forradalom ellen fellépő csoportok készítettek. A Farsz félhivatalos hírügynökség úgy tudja, hogy Jahanbeglut “biztonsági okok miatt és kémkedésért” tartóztatták le.

Tiltakozott az iráni holokausztpolitika ellen

Jahanbeglu kettős állampolgár, iráni és kanadai. Az Ottawa Citizen című kanadai napilap csütörtöki számában úgy vélte, hogy a tudós letartóztatása kapcsolatban állhat azzal a cikkel, amelyet az El País című spanyol újságban januárban publikált. A cikkben a tudós tiltakozott az iráni államfő azon kijelentései ellen, amelyek szerint a holokauszt nem más, mint mítosz.

Mohammad Hoszein Szafar-Harandi kulturális és vallásügyi miniszter cáfolta, hogy bármiféle kapcsolat létezne Jahanbeglu cikkei és letartóztatása között. “Az iszlám köztársaságban senkit nem tartóztatnak le nézeteiért és nyilatkozataiért” – mondta a miniszter csütörtöki sajtóértekezletén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik