Nagyvilág

Eredménytelenek voltak a koszovói tárgyalások

Nem tudtak megállapodni a nem albán önkormányzatok számáról, és ezért nem történt előrehaladás pénteken Bécsben a Koszovó jövőjéről folytatott tárgyalások negyedik fordulójában.

Albert Rohan ENSZ közvetítő kijelentette, hogy nem született egyezség minden kérdésben. Hozzátette, hogy Martti Ahtisaari volt finn elnök, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja és szakértők egy csoportja a hónap végén tárgyalásokat folytat majd Belgrádban és Koszovóban a helyi vezetőkkel arról, miként lehetne előrelépést elérni az ügyben.

A tárgyalásokon Lutfi Haziri koszovói kormányfő-helyettes elmondta, hogy ők három új, szerb többségű önkormányzat megteremtését javasolták, valamint egy másik már létező határainak módosítását. Leon Kojen, a szerb tárgyalóküldöttség vezetője ugyanakkor azt mondta: Belgrád azt javasolta, hogy 14 új szerb önkormányzatot hozzanak léte, és öt másiknak vizsgálják felül határait.

A korábbi három fordulóban sem született semmilyen eredmény azokon a tárgyalásokon, amelyeknek célja kibékíteni a koszovói albánokat és a szerbeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik