Nagyvilág

Az ENSZ BT tagjai nem állapodtak meg Irán elleni szankciókról

Nem jutottak megállapodásra az Iránnal szemben vitatott atomprogramja miatt elrendelendő ENSZ-szankciókról az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) öt állandó tagállamának és Németországnak magas rangú diplomatái kedd este Párizsban tartott tanácskozásukon.

Az BT öt állandó tagállama – az Egesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína -, valamint Németország magas rangú diplomatáival együtt a Teheránnal szembeni fellépésről tárgyalt a francia fővárosban. Ez volt az első konzultáció azt követően, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) múlt pénteken megállapította: Irán nem tanúsított együttműködést, és nem függesztette fel urándúsítási tevékenységét.

Nicholas Burns, az amerikai külügyminisztérium politikai ügyekben illetékes államtitkára a tárgyalás után elmondta, hogy a megbeszélésen nem jutottak egyetértésre arról, hogy az ügyben alkalmazni kellene az ENSZ alapokmányának hetedik fejezetét, amely a béke veszélyeztetése esetén megnyithatná az utat Iránnal szembeni ENSZ-szankciók elrendelése, végső esetben pedig katonai erő alkalmazása előtt. Az államtitkár szerint emiatt további egyeztetésre lesz szükség New Yorkban, s bizonyosra vehető, hogy szükség lesz a hat ország külügyminiszteri szintű egyeztetésére.

A szankciók elrendelésétől vonakodó Oroszországra és Kínára célozva Burns megjegyezte: ideje, hogy az egyes országok vállalják a rájuk háruló felelősséget, s különösen azon államok, amelyek szoros viszonyt ápolnak Iránnal.

Előzőleg a francia külügyminisztérium szóvivője közölte: a párizsi tanácskozás résztvevői úgy ítélték meg, hogy az iráni atomprogram összeegyeztethetetlen a nemzetközi közösség követeléseivel. A felek megállapodtak abban, hogy május 8-án New Yorkban külügyminiszteri szinten folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács határozott üzenetet küldhessen Teheránnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik