Nagyvilág

Újabb véres robbantások az egyiptomi üdülőhelyen

Hírügynökségi jelentések szerint legkevesebb százötven sérültje és halottja van az Akabai-öbölben fekvő Dahab üdülőhelyen hétfő este elkövetett három robbantásnak - közölte a sínai-félszigeti mentőszolgálatokat vezető orvos.

Az egyiptomi televízió 22 halálos áldozatról tud, és szerinte a merényleteket távirányítású pokolgépekkel követték el. A tévé a hír forrását nem közölte. Szaid Essza, a mentőszolgálat vezető orvosa elmondta, hogy az egyik robbantás egy szállodánál történt, ahol egyedül 17 halálos áldozatot találtak. A többi helyszínről is halottakat jelentettek neki, de további részleteket nem tudott mondani. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint a másik két helyszín egy étterem és egy bevásárlóközpont volt. Szemtanúk elmondása szerint a robbantásokat a város bazárnegyedében hajtották végre helyi idő szerint este 7 óra 15 perckor.

Egyiptomban most tartják az ötnapos kopt húsvétot, a turistaszezon is a csúcspontjára hágott, a szállodák gyakorlatilag tele vannak.

Magyarok is voltak ott

A magyar nagykövetség ügyeletese szerint legalább 47-en vannak magyarok három dahabi szállodában. Sorsukról egyelőre nem tudni, mivel a várost körülzárták az egyiptomi biztonsági erők, és az áramszolgáltatás is megszűnt. Csulák Péter az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: egyelőre semmi pontosat nem lehet tudni a Dahabban történetekről.

Tóth Imre, a dahabi Lighthouse búvárközpont magyar ügyvezetője az MTI-vel közölte, hogy mind a 47 magyar vendégük biztonságban van.

Az elmúlt másfél évben több súlyos merényletet hajtottak végre a Sínai-félszigeten, Tabában, Rasz Sitanban és Sarm-es-Sejkben. Az utóbbi nyaralóhelyen, a 2005 júliusában elkövetett robbantásokban több mint 80 ember vesztette életét és több mint 200-an sebesültek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik