Külföld

Gátszakadások Romániában

admin
admin

2006. 04. 24. 17:31

A Duna vize több helyen is átszakította a gátakat Romániában, emiatt újabb településekről kell kiköltöztetni a lakosokat. Apadt a megáradt szerbiai folyók vízszintje, de a Tisza dunai torkolatánál továbbra is kritikus a helyzet.

Hétfőre virradóra a déli Dolj megyében lévő Bistret térségében három helyen is átszakadt a gát, emiatt a hatóságok több mint kilencezer embert készülnek kitelepíteni. A települést félkörívben védő gát felső része, alig néhány kilométerrel a lakott területtől, képtelen volt ellenállni a víz nyomásának. Nicolae Giugea megyei prefektus a sajtónak elmondta: különösen súlyos helyzet alakult ki a Dabuleni és Calarasi faluk közötti gát átszakadása miatt, emiatt négyszáz embert kell sürgősen kitelepíteni.

Az ország dél-keleti részén fekvő, Konstanca megyei Oltina térségében is átszakadt a gát hétfőre virradóra, emiatt hat házat már reggelre elöntött a víz, hatvan épületet közvetlenül fenyeget az árvíz, amúgy az ott lakó 130 család mindegyikét ki kellett telepíteni. Danut Culetu a hírügynökségeknek elmondta: reggel óta a gáton keletkezett rés több mint száz méteresre szélesedett, a víz emiatt hatalmas erővel ömlik az ottani Oltina-tóba, melynek vízszintje rendkívül gyorsan növekszik, és a víz átbukhat, komolyan fenyegetve a környéket. A többi gát is nehezen tartja magát, a hatóságok szerint bármelyik pillanatban összeomolhatnak. Bár jelentős erőkkel folyik a védművek megerősítése, csekély reményt látnak a teljes áradás megakadályozására.

Hétfőn a Duna, a Száva és a Tisza is apadt egész szerbiai szakaszán, és a szakemberek szerint ez a kedvező tendencia folytatódik majd az elkövetkező napokban is. A Duna naponta 7-10 centimétert, a Tisza ennél lassabban, 1-4 centimétert apad. Branislav Radanovic, a vajdasági vízgazdálkodási vállalat igazgatója szerint ennek ellenére a tiszai árvízvédők, csak „az első félidőt nyerték””meg az árhullámmal szemben. A két hete tartó áradás és az elhúzódó apadás miatt veszélyben vannak a rosszabb minőségű gátak, kiváltképpen a folyó dunai torkolatánál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.