Külföld

Újabb szavazatellenőrzést követel Berlusconi

admin
admin

2006. 04. 20. 14:35

Újabb szavazatellenőrzést követelt csütörtökön Berlusconi leköszönő olasz miniszterelnök annak ellenére, hogy a római legfelsőbb semmítőszék szerdai ítéletében megerősítette a Romano Prodi vezette balközép szövetség képviselőházi győzelmét.

Berlusconi a választások hivatalos eredményének szerdai kihirdetése után újabb szavazatellenőrzést követel ara hivatkozva, hogy a római legfelsőbb semmítőszék ítélete csak a (jobboldal által) kifogásolt szavazócédulákra vonatkozott. “Azt az egymillió szavazatot azonban, amelyet a választási bizottság érvénytelenné nyilvánított, még nem ellenőrizték. Márpedig a jobboldal világosan szeretné tudni, milyen megfontolások alapján érvénytelenítettek ilyen sok szavazatot” – indokolta az újabb követelést Sandro Bondi, a Hajrá Olaszország (Berlusconi pártja) szóvivője. Prodi azonnal reagált a követelésre: “Szomorú, hogy előfordulhat ilyesmi egy érett demokráciában” – mondta a Sky TG24 televízióban.

Berlusconi egy közeli bizalmasa “pirruszi győzelemnek” minősítette a balközép választási sikerét. Paolo Guzzanti azt írta a távozó kormányfőhöz közel álló Il Giornale vezércikkében, hogy Prodi “nem lesz képes kormányozni” a (tizenegy pártból álló) balközép pártszövetség megosztottsága miatt, és Olaszország “nagyon hamar kénytelen lesz visszatérni az urnákhoz”.


Berlusconi az államfőről egyezkedne


Másfelől viszont Berlusconi keresi az egyezkedés lehetőségét Prodival, hogy a parlament két háza közül legalább az egyikben biztosítsa az elnöki tisztséget a vezetése alatt álló jobbközép pártszövetségnek. Ezt jelentette legalábbis csütörtöki számában a La Repubblica. A liberális római lap szerint a távozó kormányfő tárgyalni szeretne Prodival az új államfő megválasztásáról is.

Carlo Azeglio Ciampi hétéves hivatali ideje május 18-án lejár, és az idős elnök már jelezte, hogy nem kíván újra pályázni a tisztségre. Olaszországban a parlament választ államfőt. Erre most előreláthatólag május 12-én vagy 13-án kerül sor. Berlusconi legalább annyit szeretne elérni, hogy olyan személy kerüljön a posztra, akit mindkét nagy politikai tömb elfogadhatónak tart.


Politikai elemzők szerint ilyen személyiség lehet például Giuliano Amato volt kormányfő. Az Európa-szerte tekintélynek örvendő politikus nem kötelezte el magát egyértelműen egyik oldalnak sem. Személyét jól ismerik Olaszország határain túl is, hiszen egy ideig az európai alkotmány tervezetét kidolgozó konvent alelnökeként tevékenykedett, és nagy része volt az okmány kidolgozásában.

Kérdés azonban, hogy a balközép hajlandó-e alkuba bocsátkozni most, amikor a parlament mindkét házában többséget szerzett. Hírek szerint Prodinak már megvan a maga jelöltje az elnöki posztra Massimo D’Alema, a Baloldali Demokraták elnöke személyében.

Már a kabinet összetételét találgatják

Miközben Berlsuconi még a szavazatokat számolná, olasz lapok már tudni vélik, kik töltenek majd be bizonyos posztokat Prodi leendő kabinetjében. A La Repubblica szerint felkérést kapott a gazdasági tárca vezetésére, és már igent is mondott Tommaso Padoa Schioppa pénzügyi szakértő, az Európai Központi Bank igazgatóságának egykori tagja. A lap szerint a külügyminiszteri posztra Piero Fassinónak, a Baloldali Demokraták országos titkárának van a legnagyobb esélye. A római újság a Radikális Párthoz tartozó Emma Bonino volt EU-biztost tippeli az európai ügyek miniszterének posztjára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.