Nagyvilág

55 ezer öngyilkos merénylővel fenyeget egy iráni szervezet

Egy iráni radikális csoport vasárnap bejelentette, hogy sikerült 55 ezer önkéntest toboroznia, akik készek részt venni öngyilkos merényletek elkövetésében Izrael és a nyugati hatalmak ellen.

A Bizottság a Mártírok Megdicsőüléséért nevű szervezet képviselője közölte: egyelőre ugyan szimbolikus jellegű lépésről van szó, amelynek azonban “az a célja, hogy elméletileg és gyakorlatilag felkészítsék az önkénteseket egy valódi akcióra”.

Firuz Razsaj, a csoport főtitkára elmondta: “mintegy ezer személy kapott teljes körű kiképzést, egyebek között politikai elemzés, idegen nyelv, katonai támaszpontok működése kérdéskörökben. Az 55 ezer önkéntes között egész családok is vannak, …hétéves gyermektől a nagyszülőkig” – tette hozzá.

A Sunday Times című brit lap vasárnap adott hírt arról, hogy Irán öngyilkos merényletek elkövetésére képzett ki több tízezer főt, akik készen állnak arra, hogy csapást mérjenek brit és amerikai célpontokra, ha az ország nukleáris berendezéseit katonai támadás érné.

Az iráni forrásokra hivatkozó vasárnapi lap szerint az öngyilkos kommandók létszáma 40 ezer emberre rúg, s alakulataik már részt vettek egy katonai díszszemlén a derekukra kötött robbanóanyaggal és gyújtószerkezettel.

Az újság idézte Haszan Abbászit, az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnokát, aki szerint 29 nyugati célpontot jelöltek ki az öngyilkos támadások lehetséges célpontjaként. “Készen álunk arra, hogy támadást intézzünk érzékeny amerikai és brit pontok ellen”, amelyeknek egy része közvetlenül az iraki-iráni határ közelében van – jelentette ki Haszan Abbászi egy beszédben, amelynek felvételét a Sunday Times állítólag hallotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik