Nagyvilág

Tűzszünetet ajánlott a Hamasz

Hivatalos tűzszünet megkötését javasolta Izraelnek az új palesztin kormányt irányító radikális Hamasz-mozgalom – írta pénteki számában a Háárec című jeruzsálemi napilap.

A Hamasz kezdeményezése, amelynek értelmében a felek köteleznék magukat a nyugalom tiszteletben tartására, kiterjedne a palesztin szervezet katonai szárnyára éppúgy, mint a többi palesztin csoportra. Cserébe Izrael tartózkodna minden hadművelettől Ciszjordániában és a Gázai övezetben.

Az Egyiptom közvetítésével eljuttatott indítványt a Háárec szerint elutasították izraeli politikai és katonai vezetők, mert szerintük a nagy nemzetközi nyomás alá került Hamasz időnyerésre játszik, hogy megerősödjön egy jövőbeni konfrontáció idejére.

A Hamasz 2005 eleje óta az izraeli hatóságok szerint is ténylegesen tiszteletben tartja az egyoldalú tűzszünetet, és tartózkodott attól, hogy behatoljon Izraelbe öngyilkos merényletek elkövetésére. Előzőleg a szervezet állt az elmúlt tíz évben Izraelben elkövetett, emberek százainak életétét követelő terrorcselekmények többsége mögött.

Izrael a maga részéről tartózkodott a Hamasz vezetői elleni célzott támadásoktól azóta, hogy 2004-ben meggyilkolta Ahmed Jaszin sejket, a mozgalom alapítóját és utódját, Abdel-Azíz ar-Rantiszit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik