Nagyvilág

Olmert kormányalakítási megbízást kapott

Móse Kacav izraeli államfő csütörtökön hivatalosan megbízta az új kormány megalakításával Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnököt, a választásokon győztes Kadima párt vezetőjét.

Olmert a felkérést elfogadta, és a televízió által közvetített megbízási ceremónián kifejezte reményét, hogy a lehető leggyorsabban létrehozhat egy minél szélesebb támogatást élvező kormányt. Erre a szabályok szerint négy hete van, amit két héttel meg lehet hosszabbítani. A legkorábbi időpontot behatárolja, hogy az új parlament csak április 17-én tartja meg alakuló ülését.

Olmert figyelmeztetett, hogy nem könnyű létrehozni egy olyan kormánykoalíciót, amely a helyén tud maradni négyéves mandátuma végéig. Megkönnyíti azonban a helyzetét, hogy – mint Móse Kacav elmondta – a 12 parlamenti párttal folytatott konzultációi során 78 képviselő ajánlotta neki Olmert miniszterelnöki megbízatását, és más jelöltet nem is említettek.

Lehetséges partnerek

A fő koalíciós partner az Izraeli Munkapárt (19 képviselő), de gyakorlatilag már biztosra vehető az ultraortodox Sasz párt (Szefárdok Tóra Őrzői) (12), a Nyugdíjasok pártja (7) és az Egyesült Judaista Tóra (6) támogatása, ami a Kadima 29 helyével együtt 73 fős többséget jelent. Nincs kizárva az sem, hogy belép a koalícióba az Oroszországból bevándoroltak radikális jobboldali pártja, az Iszrael Beiteinu (Izrael az Otthonunk), amely 11 parlamenti hellyel rendelkezik.

Olmert azt ígérte, hogy programját rövidesen írásba foglalja, de az már tudni lehet, hogy annak legfőbb pontja a Ciszjordániában megszállt területek túlnyomó részének kiürítése és Izrael végleges határainak megvonása lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik