Nagyvilág

Irakba érkezett az amerikai és brit külügyminiszter

Váratlanul az iraki fővárosba, Bagdadba érkezett vasárnap reggel Condoleezza Rice amerikai és Jack Straw brit külügyminiszter.

A bagdadi brit nagykövetség szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a két politikus érkezésének célját. A látogatás egy olyan időpontban történt, amikor az iraki politikai vezetők az iraki nemzeti egység kormányának megalakítását vizsgálják, immáron három hónapja.

Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a két külügyminiszter látogatása. A brit követségi szóvivő Jack Straw programjáról azt mondta, hogy számos iraki politikai vezetővel találkozik, akikkel megvitatja az új iraki kormány alakításának mentét. A tájékoztatást adó brit diplomata ugyanakkor elzárkózott attól, hogy bármit is mondjon az amerikai külügyminiszter programjáról.

Condoleezza Rice előzőleg, pénteken és szombaton Jack Straw brit külügyminiszter vendégeként az északnyugat-angliai Blackburnben tartózkodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik