Nagyvilág

Elődjét méltatta XVI. Benedek pápa

Meghatott szavakkal méltatta elődje, II. János Pál "roppant örökségét", és idézte fel utolsó napjainak szenvedését a szokásos vasárnapi úrangyala imádság előtt mondott szavaiban XVI. Benedek pápa

II. János Pál úgy halt meg, ahogy mindig is élt, a hit rendíthetetlen bátorságától vezéreltetve, Istenre hagyatkozva, magát Szűz Mária oltalmára bízva” – mondta a pápa, dolgozószobája ablakából a Szent Péter téren összegyűlt hívek tízezreihez szólva. A teret zsúfolásig megtöltő emberek között sok volt a fehér-piros nemzeti zászlót lobogtató lengyel zarándok, akik a lengyel Karol Wojtyla halálának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkeztek a Vatikánba.

“Öröksége mérhetetlenül nagy” – mondta XVI. Benedek, kiemelve II. János Pál több mint száz külföldi apostoli útját, valamint politikai állásfoglalásait, köztük békefelhívásait. Felidézte a néhai pápa életének utolsó napjait, amelyek a nagyhét ünnepeire estek, amikor a keresztény hívők Jézus életének utolsó napjaira és kereszthalálára emlékeznek.

Utalt elődje halála előtti hosszú “keresztútjára”, amikor már utazni, sőt járni sem tudott, majd végül beszélőképességét is elveszítette. A jelenlegi pápa szerint II. János Pál hosszú pontifikátusának fő üzenete abban a néhány szóban foglalható össze, amelyeket 1978. október 22-i beiktatásakor a Szent Péter téren mondott: “Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!”

II. János Pál 26 éves pápasága alatt rendszeresen megjelent dolgozószobája ablakában, hogy elmondja a vasárnapi úrangyala imádságot, egészen 2005. március 30-ig, amikor előrehaladott betegsége miatt már nem tudott megszólalni, csupán némán áldást osztott.

XVI. Benedek vasárnap este, II. János Pál halálának időpontjában, 21 óra 37 perckor a rózsafüzér elmondásával és a hívekhez intézett beszéddel még egyszer megemlékezik elődjéről. Az emlékezésre több mint 100 ezer embert várnak a Szent Péter térre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik