Nagyvilág

Megszűnik az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága

Utolsó ülését tartotta hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a testület feladatait hatvan év után egy új állandó szerv, az Emberi Jogi Tanács veszi át.

Az 53 tagú bizottság hatvankettedik, egynaposra rövidített ülésszakán átadta a folyó ügyeket a 47 tagú jogutód tanácsnak, amely június 19-én tartja első ülését Genfben. Az 1946-ban létrehozott bizottság az utolsó néhány évben elvesztette hitele jó részét, többek között azzal, hogy a testületbe bekerültek az emberi jogok sárba tiprásáról hírhedt államok – például Kína, Kuba, Szaúd-Arábia – képviselői is. A tagok ráadásul regionális alapon rendre szövetséget kötöttek egymással, megakadályozva egyik-másik, az emberi jogokra fittyet hányó tagállam – Szudán, Líbia, vagy éppen Zimbabwe – elítélését.

A testület feletti „gyászbeszédében” Louise Arbour, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mindazonáltal méltatta a bizottságot, felelevenítve, hogy annak idején ez a testület fektette le az emberi jogok nemzetközi rendszerének alapjait, amelynek ékessége az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A főbiztos megemlítette még a népirtás, a rasszizmus és a kínzás elleni egyezményeket, és felidézte, a bizottság micsoda erőfeszítéseket tett a nők és a gyermekek jogainak érvényesítése érdekében.

Az USA nemmel szavazott, de együttműködik

Az új állandó testület, az Emberi Jogi Tanács létrehozását március idusán 170 tagország támogatta. Négy tagállam – az Egyesült Államok, Izrael, a Marshall-szigetek és Palau szigetállam – szavazott nemmel, három tagország – Fehéroroszország, Irán és Venezuela – tartózkodott. A négy módosító javaslatot előterjesztő Kuba igennel voksolt, jóllehet egy sor fenntartást fogalmazott meg és a Nyugat kreációjának nevezte a tanácsot, amelynek tagjait május 9-én választják meg New Yorkban.

Noha a tanács létrehozását nem szavazta meg, Washington jelezte, hogy anyagilag támogatni fogja a testületet és részt kíván venni annak munkájában. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet kijelentette: az Egyesült Államok együttműködik más tagországokkal annak érdekében, hogy az Emberi Jogi Tanács „a lehető legerősebb és leghatékonyabb legyen”. Amerika azért ellenezte a hónapokig tartó, szívós tárgyalások eredményeként létrejött tanács felállítását, mert ennél hatékonyabb szervezetet akart, olyat, amelyben nem szerezhetnek tagságot a szerinte megrögzött jogtipró államok, mint Kuba, Szudán, Mianmar vagy Zimbabwe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik