Nagyvilág

Nagy Magyarország óriásplakáton Pozsonyban

A hajdani Magyar Királyságot ábrázoló óriásplakát a Donaumonarchie elnevezésű nemzetközi köztéri képzőművészeti kiállítás részét képezi, egyesek mégis provokációnak tartják, és az egykori magyar államalakulat visszaállításának kísérleteként magyarázzák.

Az óriásplakát felületének háromnegyed részét az egykori Magyarország földrajzi alakzatát ábrázoló kép alkotja, melynek mezőnyét a magyar trikolór színei, a Magyarország feliratot és az országjelzést, a H-betűt is tartalmazó alakzatok töltik ki, a felület egynegyed részét pedig egy ismeretlen eredetű, a magyar történelmi címert is tartalmazó öntapadós matrica hasonmása tölti ki.


A nacionalizmus ellen

A kiállítók szerint a plakát csupán az egyik darabja annak a tizenhárom köztéri látványobjektumot felvonultató kiállításnak, amely a szlovák kulturális tárca támogatásával jöhetett létre. A pályadíjas művészektől távol áll a politizálás szándéka, kiváltképpen pedig a határrevízió gondolata – magyarázta pénteken a köztéri kiállítás kurátora, Mira Keratová. Hangsúlyozta: a tizenhárom objektumnak csupán az egyik darabja hordoz magyar vonatkozásokat, de művét az alkotó, Michal Moravcík semmiképpen sem a nosztalgia jegyében, nem is a szlovák hazafias érzelmeket sértő szándékkal alkotta meg, hanem a művészi szabadság jogán tette.

Ráadásul az alkotót a felháborodók értelmezésével ellenkező szándék vezérelte, mégpedig az a körülmény, hogy „ma is élnek egyfajta nacionalista tendenciák, a művész által inkább kritikusan szemlélt érzések”, amelyekre így kívánja felhívni a figyelmet.


“Pánhungarizmus”


A Matica Slovenská nevű hazafias szlovák művelődési szervezet tiltakozó nyilatkozata szerint a pozsonyi Várhegy tövében látható – bádogkerítésre rögzített – plakát „több mint provokáció, amely nem csak az autonómiateremtő törekvéseket gerjeszti, hanem sérti a szlovák nyelv védelmét szolgáló törvényt, amely kimondja, hogy idegennyelvű köztéri felirat a jogszabály szerint csak akkor tűrhető meg, ha annak szövegét – sorrendben elsőként – szlovák nyelven is feltüntetik”.

A Matica szóvivője, Stanislav Bajaník tiltakozó nyilatkozatában „a pánhungarizmus, az irredentizmus életrehívásával, a független Szlovák Köztársaság területi egységét megbontani akaró” szándékkal vádolja meg a köztéri kiállítás szervezőit, és a szlovák kulturális tárcához intézett levelében az követeli, hogy a sérelmes látványt azonnal „igazítsák hozzá a szlovák államnyelvet védelmező jogszabályhoz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik