Nagyvilág

Szerb tiltakozással kezdődtek a tárgyalások Koszovóról

Szerb tiltakozással kezdődött meg pénteken Bécsben a koszovói státustárgyalások újabb fordulója. A vajdasági autonómia ügyét azonban a koszovói rendezés kimenetelétől függetlenül meg kell oldani – mondta a vajdasági tartományi parlament elnöke pénteken Budapesten.

Szerb tiltakozással kezdődött meg pénteken Bécsben a koszovói albán-szerb tárgyalások újabb fordulója, amelyeken a dél-szerbiai tartományban kialakítandó szerb többségű önkormányzatok finanszírozásáról, valamint az egymás közötti és a Belgrádhoz fűződő kapcsolataik alapelveiről tárgyalnak. Koszovó státusával kapcsolatban az albánok teljes függetlenséget akarnak, míg Belgrád csak autonómiát kínálna fel.

Provokációról beszélnek

Az egynaposra tervezett találkozó előtt a szerb küldöttség levelet adott át Martti Ahtisaari volt finn elnöknek, az ENSZ főtitkára által megbízott közvetítőnek. A szerbek ebben provokációnak minősítették, hogy a koszovói albánok küldöttségének az élén Hasim Thaqi, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnöke, a már feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt vezetője áll. Őt Belgrád háborús bűnök elkövetésével gyanúsítja, egyebek között azzal, hogy felelősség terheli legalább 661 szerb haláláért. A tiltakozó levélben közölték, hogy a “provokáció” ellenére a szerbek továbbra is készek részt venni a tárgyalásokon. Az ENSZ közvetítői egyelőre nem kommentálták a szerb küldöttség Thaqi miatti tiltakozását.

Demokratikus jövő

A szerb küldöttséget az első tárgyalási fordulóhoz hasonlóan Leon Kojen, a szerb elnök és Slobodan Samardzic, a szerb miniszterelnök tanácsadója vezeti. Az újabb tárgyalási fordulón is Albert Rohan osztrák diplomata, Ahtisaari helyettese elnököl. A koszovói szerbek képviselőinek részéről Goran Bogdanovic, hangsúlyozta, hogy a küldöttség “akár az ördöggel is kész tárgyalni, ha az a koszovói szerb nép érdekeit szolgálja”. Hasim Thaqi kiemelte, hogy “senki sem tudja megakadályozni Koszovó demokratikus jövőjét”. Hozzáfűzte, hogy Slobodan Milosevic szombati temetésével “eltemetik Koszovó sötét múltját is”.

Az osztrák napilapok értesülései szerint a zárt ajtók mögötti találkozón mindenekelőtt arról lesz szó, hogy Koszovóban hány önkormányzati alapegységet alakítsanak ki, azok között mennyi legyen a szerb többségűek száma, és hogyan finanszírozzák azokat. A Der Standard című liberális osztrák napilap értesülése szerint a tartományban 19 önkormányzati egységet akarnak kialakítani, és a szerbek szeretnék elérni, hogy abból 6 szerb többségű legyen. A szerbek szerint ezeket az önkormányzati egységeket Belgrád közvetlenül finanszírozná, míg az albánok szerint ezt csak a központi koszovói költségvetésen keresztül tehetné meg.

Vajdaság autonómiája nemzeti érdek

A vajdasági autonómia ügyét a koszovói rendezés kimenetelétől függetlenül meg kell oldani – mondta a vajdasági tartományi parlament elnöke pénteken Budapesten az MTI-nek, miután Somogyi Ferenc külügyminiszterrel tárgyalt. A Vajdaság vissza szeretné kapni azt az autonómiát, ami a milosevicsi rendszer előtt létezett. Az autonómia foka fogja megmutatni, Szerbia mennyire kész integrálódni az Európai Unióba – jelentette ki Bojan Kostres.

A Vajdaság hidat képez Szerbia-Montenegró és Magyarország, illetve az európai integráció között, és a tartomány sokat tesz azért, hogy a Szerbiáról alkotott képen e tekintetben is javítsanak – mondta Kostres. Magyarország nemzeti érdekeiből kiindulva is támogatja Szerbia és Montenegró európai integrációs törekvéseit, mert ez a problémák megoldásának egyik fontos előfeltétele – szögezete le.

Az elmúlt napok fejleményeinek tükrében is szeretnénk remélni, hogy az európai, euroatlanti integrációs vonal kerekedik felül Szerbia-Montenegró politikai megnyilatkozásaiban és tetteiben – fogalmazott Somogyi Ferenc. A külügyminiszter elmondta, hogy a megbeszélésen mindketten nagyon fontosnak ítélték meg a regionális együttműködést, amely számos lehetőséget kínál Magyarország és a Vajdaság számára. Ezek azonosítására jó alkalmat nyújthat a tervek szerint még ebben a félévben megalakuló magyar-vajdasági gazdasági együttműködési tanács és a kooperációt előmozdíthatja a magyar-szerb kormányközi vegyes bizottság jövő hétre Szentendrére tervezett ülése is.

A gazdasági fejlődés feltétele

A koszovói státustárgyalások vezetője szerint a Szerbiához tartozó tartomány függetlensége előfeltétele a gazdasági fejlődésnek. Albert Rohan egy német lapnak azt mondta: a függetlenség azért kell Koszovónak, hogy a jelenleg ENSZ-igazgatás alatt álló terület a Világbank hiteleinek segítségével javíthasson gazdasági helyzetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik