Nagyvilág

Lemondott a házelnökségről Nastase

Lemondott képviselőházi elnöki tisztségéről a korrupcióval vádolt Adrian Nastase. A korrupciógyanúba keveredett volt román kormányfő egyúttal leköszönt az ellenzékben lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségéről is, párttagságát azonban megtartja.

Döntését éppen a pártvezetés több órás ülését követően jelentette be. A volt román miniszterelnök 2002 és 2004 között töltötte be posztját, majd 2004 novemberében sikertelenül pályázott az államfői tisztségre. Házelnökségéről azután mondott le, hogy a PSD területi vezetői bukaresti ülésükön távozása mellett foglaltak állást. Ez utóbbiak ugyanis úgy vélték, hogy Nastase egymillió dolláros, egyik nagynénjétől kapott öröksége körüli ellentmondások, valamint az ellene korrupciógyanúk miatt indított ügyészségi vizsgálat rontották a párt tekintélyét.
A felmérések szerint nagyot zuhant a PSD népszerűsége: a januári 32 százalékról 20 százalékra esett.

Adrian Nastase elfogadta a párt vezetőinek döntését, ugyanakkor úgy vélekedett: bűnbakot kerestek, akit felelőssé tehetnek a párt válságáért. A román főügyészség korrupció-ellenes osztálya szerint Nastase áron alul vásárolt meg egy telket és egy lakást Bukarest központjában és ezért cserébe az érintett cég vezetőjét fontos posztra nevezte ki a közmunkaügyi minisztériumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik