Külföld

Csütörtökön tartja nyitóülését az iraki parlament

admin
admin

2006. 03. 12. 18:57

Irak elnöke vasárnap délután bejelentette, hogy március 16-ára hozza előre az új parlament első ülését március 19-éről, amely utóbbi az arbain síita muzulmán vallási fesztivál napja.

Az államfő előzőleg tanácskozott az ország főbb politikai pártjainak vezetőivel. Az elnökség azután döntött így, hogy konzultált minden érintett féllel, időt adva így a biztonsági erőknek, hogy felkészüljenek az arbainra – olvasható Dzsalal Talabani államfő hivatalának közleményében. Talabani eredetileg mácius 12-ére szándékozott összehívni az új törvényhozást, de a helyek csaknem felével rendelkező, nagy hatalmú síita Egyesült Iraki Szövetség kérte annak elhalasztását 19-ére, mondván, hogy időre van még szüksége az új kormány megalakításáról szóló tárgyalásokon.

Ki lesz a miniszterelnök?

Irak politikai vezetői holtpontra jutottak annak eldöntésében, ki legyen az új kormány miniszterelnöke. A szunniták és a kurdok ellenzik a jelenlegi ügyvezető kormányfő, Ibráhim al-Dzsaafari véglegesítését a poszton, arra hivatkozva, hogy működésének egy éve alatt nem javult a közbiztonság és nem jutott előbbre az ország. Iraki tisztviselők nem sokat várnak az első parlamenti üléstől, egyre kevésbé remélik, hogy azon megállapodás születik a kormány összetételéről.

A politikai vezetők másfél órás vasárnapi tanácskozásán részt vett Zalmay Khalilzad amerikai nagykövet is, és a találkozó után hangsúlyozta: gyorsan létre kell jönnie egy állandó, nemzeti egységkormánynak, tekintettel arra, hogy “a terroristák továbbra is a szektás konfliktusok szítására törekszenek”. Talabani “gyümölcsözőnek” nevezte a tanácskozást, és közölte, hogy a vezetők március 19-éig naponta találkoznak majd. Khalilzad is jelezte, hogy bármikor rendelkezésre áll.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.