A ciszjordániai Rámalláhban tartott ülésen a Fatah-frakció hasztalan próbálta törvényszegésre hivatkozva elérni, hogy a napirendi pontok közé ne kerüljön be az előző parlament február 13-i záróülésén megszavazott intézkedések felülvizsgálatáról szóló előterjesztés.
A leköszönő törvényhozási tanács az utolsó pillanatban Fatah-tagokat nevezett ki kulcsfontosságú közigazgatási tisztségekre, valamint egy alkotmánybíróság létrehozását, amelynek bíráit – a korábbi elnöki jogkörök kibővítésével – Abbász nevezi ki parlamenti hozzájárulás nélkül. A Hamász radikális mozgalom szerint ez a jogszabály-módosítás gyakorlatilag vétójogot biztosított Abbásznak az új parlamentben elfogadott törvények felett.
A palesztin elnök egyik vezető tanácsadója azzal vádolta a Hamászt, hogy Mahmúd Abbász eltávolításán mesterkedik. Tajjíb Abdel-Rahím „a (palesztin) vezetés elmozdítására irányuló puccskísérletnek” nevezte a parlamenti határozatot, azt javasolva a Hamásznak, hogy komolyan fontolja meg döntését.
A január 25-i választások nyomán megalakult 132 fős törvényhozási tanácsban a Hamász 74 képviselője jutott mandátumhoz, és ezzel abszolút többséget szerzett a Fatah 45 fős frakciójával szemben. A hétfői ülésen 112 képviselő volt jelen. Tizenkét, Izraelben fogva tartott parlamenti képviselő fényképét a szolidaritás jeleként üres székekre helyezték az ülésteremben. A Gázai övezetben élő 54 képviselő többsége nem kapott beutazási engedélyt Rámalláhba, ezért videokonferencia keretében kapcsolódott be az ülés munkájába.