Külföld

Nem lesz Fatah-Hamasz koalíció

admin
admin

2006. 03. 05. 12:04

A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah párt törvényhozói szombaton úgy döntöttek, hogy nem csatlakoznak a Hamasz vezette koalíciós kormányhoz - közölték a párt tisztségviselői.

A január 25-i palesztin törvényhozási választásokon elsöprő győzelmet aratott Hamasz radikális mozgalmat bízták meg a kormányalakítással. Az új palesztin kormány várhatóan a hónap végéig alakul meg. A Fatah törvényhozói szombaton ültek össze, hogy döntsenek arról, hogy elfogadják-e a Hamasznak a kormányban való részvételre vonatkozó meghívását. A döntés értelmében azt ajánlják a párt tanácsának, ne vegyen részt a kormányban.


A Fatah 134 tagú forradalmi tanácsa várhatóan már vasárnap jóváhagyja az ajánlást. A Fatah által felsorolt indokok között szerepelt, hogy a Hamász nem ismerte el az Izraellel korábban megkötött békeegyezményeket. A törvényhozók azt is kiemelték, hogy az eddig túlsúlyban lévő politikai erőnek időre van szüksége, hogy újjáépítse sorait a választási vereség után.


A Hamász Moszkvában tárgyaló vezetői azt közölték, hogy bár jobban szeretnének partneri viszonyt a Fatahhal, 74 képviselői helyük és négy független képviselő garantált támogatása elegendő lehet a Fatah nélkül is.


Iszmáil Haníje, a Hamász miniszterelnök-jelöltje közölte: továbbra is reménykedik benne, hogy a Fatah a csatlakozás mellett dönt, ami “a politikai partnerség felé vezető jó irányba történő lépés” lenne.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.