Nagyvilág

Megkezdődött a kínai parlament idei ülésszaka

Megnyílt a kínai országos népi gyűlés 2006. évi ülésszaka Pekingben. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő beszédében összegezte a 2005-ös esztendő eredményeit, melyben megemlítette, hogy a gazdaság 9,9 százalékkal nőtt, és vázolta a következő évek feladatait.

A tíznapos tanácskozáson a közel 3000 képviselő mindenekelőtt a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének mikéntjét vitatja meg, amely elsődleges feladatként szerepel a parlament mostani ülésszakán elfogadandó XI. ötéves tervben (2006-2010).


A kormányfő a következő évre “folyamatosságot és stabilitást” ígért a gazdaságpolitikában, így az árfolyam-politikában is. Közölte: a gazdasági növekedés és a beruházások nagyobb részét kell a mezőgazdaságból élők és más hátrányos helyzetű néprétegek javára fordítani. A mintegy 750 millió földműves megsegítésért célzó vidékfejlesztési program költségei két évtized alatt elérhetik az 1,24 billió dollárt sajtóértesülések szerint.


Ven Csia-pao a gazdasági növekedés mértékét 2006-ban 8 százalékra, a XI. ötéves terv idejére pedig 7,5 százalékra becsülte. A kormányfő nem foglalkozott mélyrehatóan külpolitikai és védelmi kérdésekkel, és tartózkodott attól is, hogy erő alkalmazásával fenyegesse meg Tajvant.


Csiang En-csu (Jiang Enzhu), a parlament szóvivője szombaton azt közölte, hogy 2006-ban a kormány várhatóan 14,7 százalékkal többet költ katonai kiadásokra, mint tavaly.


A kínai parlament évente egyszer ülésezik, márciusban. Az ülésszakon törvényeket hoznak, elfogadják a költségvetést és személyi kérdésekről döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik