Nagyvilág

Háborús bűnösből lehet az új koszovói kormányfő

Koszovóban egy volt gerillavezért bízott meg kormányalakítással a tartomány elnöke, miután szerdán lemondott az eddigi miniszterelnök. Agim Ceku ellen háborús bűnök miatt elfogatóparancs van érvényben Szerbiában.

A szerb hatóságok által népirtással és terrorizmussal vádolt Agim Ceku egykori albán lázadóparancsnokot javasolta csütörtökön tartományi miniszterelnöknek Fatmir Sejdiu koszovói elnök.


Sejdiu közölte, hogy alkotmányos jogkörével élve, a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) és a Szövetség Köszovó Jövőjéért (AAK) nevű párt kormánykoalíciós megállapodásával összhangban javasolta a parlamentnek Koszovói Védelmi Hadtest (TMK) parancsnokának megválasztását. Ceku elfogadta a jelölést. Ceku jelölésére az AAK tett javaslatot az elnöknek

Szerdán ugyanezen párt nyomására kényszerült lemondani Bajram Kosumi tartományi kormányfő, akinek munkájával nem voltak elégedettek a pristinai vezetők, de a nemzetközi közösség is sokszor szemére vetette, hogy túl lassan zajlik az ENSZ normarendszerének átültetése az életbe.

Pristinai elemzők szinte egybehangzóan azt mondják, hogy a váratlan pristinai “palotaforradalom” hátterében Ramus Haradinaj, az AAK elnöke áll, akinek egy éve kellett lemondania miniszterelnöki tisztségéről, miután vádat emelt ellene a hágai Nemzetközi Törvényszék. 

Ramus Haradinajhoz hasonlóan az 1998-99-es koszovói válság idején Ceku is a Koszovói Felszabadításai Hadsereg (UCK) nevű lázadócsoportnak volt a parancsnoka, a szervezet vezérkarát vezette. Belgrádban közellenségként tekintenek mindkettejükre, a szerb hatóságok háborús bűntényekkel vádolják őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik