Nagyvilág

Stabil Saron állapota

Ariel Saron izraeli kormányfő állapota továbbra is válságos, de stabil az előző napi sebészi beavatkozás után - tudatta közleményben vasárnap reggel a jeruzsálemi Hadassza kórház, ahol a kormányfőt ápolják.

A szombaton végrehajtott sürgős műtét nyomán kritikus, ám stabil Ariel Saron állapota – jelentette be délután a Hadassza kórház orvosa. Slomo Mór-Jószéf a CNN és a BBC által egyenes adásban közvetített sajtótájékoztatón közölte: a miniszterelnök vastagbeléből mintegy 50 centiméter hosszúságú darabot kellett eltávolítani. A bő háromórás beavatkozás nem járt komplikációkkal. A beteg fizikai paraméterei – testhőmérséklet, vérnyomás, pulzus – normálisak.


A politikus már nincs közvetlen életveszélyben. Korábban a kórház szóvivője közölte, hogy a szombat reggeli CT-vizsgálat súlyos károsodást állapított meg a beteg emésztőrendszerében, ezért döntöttek az orvosok az azonnali műtét mellett.


Nem hivatalos források szerint a műtét előtt az orvosok arra számítottak, hogy Saron nem éli túl a beavatkozást. “Azt lehet mondani, hogy a miniszterelnök élete veszélyben van” – jelentette ki szombat reggel Ron Krumer szóvivő. “Állapota nagyon súlyos, mondhatni kritikus” – idézte szavait a BBC.


Az operációt követően a szóvivő bejelentette, hogy a műtét sikeres volt és a kormányfőt visszavitték az intenzív osztályra. Saront január 4-én súlyos agyvérzés érte, akkor nyomban kórházba szállították, és több agyműtétet hajtottak rajta végre. Eszméletét azóta sem nyerte vissza.


Ariel Saron január 4-én súlyos agyvérzést szenvedett, megműtötték, de azóta nem nyerte vissza az eszméletét. Szombaton eltávolították vastagbelének egy 50 centiméteres szakaszát, miután az aznap reggeli CT-vizsgálat súlyos károsodást állapított meg az emésztőrendszerében.


A miniszterelnök állapota a műtét után stabilizálódott, de a jelentések szerint továbbra is válságos és stabil. A miniszterelnököt az intenzív osztályon ápolják – áll a kórház közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik