Nagyvilág

A korábbi belügyminiszter lett az új kuvaiti trónörökös

Testvérét nevezte meg a trón örökösének a kuvaiti emír kedden. Az új trónörökös a korábbi kormányban belügyminiszter és a kormányfő helyettese volt.

A testvérét nevezte meg a trón örökösének Szabah el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti emír kedden, és megbízatást adott az új kormány megalakítására is – írja a BBC.

Az új trónörökös Navváf al-Ahmed al-Dzsabir asz-Szabah lett, aki a korábbi kormányban belügyminiszter és a kormányfő helyettese volt. A kormány megalakításával unokaöccsét, Nasszer Mohamed asz-Szabah sejket bízta meg az uralkodó, s ezzel lezárult a trónutódlás és kormányzás körül kialakult válság.

Szabah el-Ahmed el-Dzsábir emír, aki korábban miniszterelnök volt, január közepén jutott trónra, miután az elődjét, a 75 éves Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejket alig egy hetes uralkodás után a megromlott egészségi állapota miatt felmentette a parlament.

Kuvait az Egyesült Államok szövetségese, a mintegy 2,2 millió lakosú országban 30 ezer amerikai katona állomásozik és mintegy 13 ezer amerikai állampolgár él. A Föld nyersolaj-készletének 10 százalékával rendelkező öböl-menti állam a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) alapító tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik