Külföld

Leváltották a kuvaiti emírt

admin
admin

2006. 01. 24. 16:06

Leváltotta a kuvaiti parlament Szaad sejket, az alig egy hete hivatalban lévő emírt, időskorára és gyenge egészségi állapotára való tekintettel – közölték parlamenti források a perzsa-öböli arab államban.

A parlament egyhangúlag, néhány perccel azelőtt szavazta meg elmozdítását, hogy az emír lemondását tartalmazó levél megérkezett a törvényhozáshoz – írja a BBC.

Egyelőre nem tudni, hogy helyét a ténylegesen hatalmat gyakorló Szabah el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah sejk miniszterelnök veszi-e át, amint arra számítani lehet. Szabah sejket hivatalosan nem nevezték meg a poszt várományosaként, de az elmúlt héten az uralkodócsalád néhány tagja felkérte erre. A törvény szerint a koronahercegnek kellene az alkotmányosan eltávolított emír helyébe lépnie.

A trónöröklés rendjéről rendelkező törvény értelmében az emír alkotmányos úton megfosztható hatalmától, ha egészségi állapota nem teszi lehetővé számára feladatainak ellátását. A 65 tagú parlament kétharmados többséggel dönt erről. A parlament elnöke közölte, hogy az új emír megválasztásáig a kormány látja el az uralkodó feladatait.

A 75 éves Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejket január 15-én nyilvánították emírnek két évvel idősebb bátyja, Dzsábir sejk halála után. Szaad sejk 1978 óta trónörökös, de egészségi állapota erősen megromlott azóta, hogy 1997-ben megoperálták a vastagbelét.

Kuvaitban található a világ olajtartalékainak közel egytizede, és az ország Amerika számára az egyik legfontosabb szövetséges a térségben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.