Agcát 2000-ben – börtönben eltöltött 19 esztendő után – Olaszország kiadta Törökországnak, ahol egy újságíró meggyilkolásáért és rablásért ítélték el. Idén január 12-én helyezték feltételesen szabadlábra egy isztambuli bíróság döntése alapján. A török legfelsőbb semmítőszék pénteken megsemmisítette a feltételes szabadlábra helyezésről hozott ítéletet, Agcát ismét őrizetbe vették, és az isztambuli Kartal börtönbe szállították.
Múlt csütörtöki szabadulását a 48 éves férfi egy 2002-ben kelt amnesztiarendelet és a török büntető törvénykönyvben foglalt büntetéscsökkentési tételek összhatásának köszönhette. A bírósági határozat óriási felháborodást keltett a török társadalomban, és ennek nyomán Cemil Cicek igazságügyi miniszter kedden kérte a szabadlábra helyező határozat felülvizsgálatát.
Agca összesen huszonöt évet töltött börtönben: 2000 óta volt az isztambuli Kartal fegyintézet lakója 1970-es években elkövetett bűncselekmények – egy ismert baloldali török újságíró meggyilkolása és két bankrablás – miatt. Előzőleg 19 évig ült rács mögött Olaszországban a II. János Pál pápa ellen 1981 májusában elkövetett merényletért.