Nagyvilág

Chirac atomcsapással fenyegette a terrorista központokat

Franciaország kész arra, hogy nukleáris csapást mérjen bármely országra vagy regionális hatalomra, amely terrorista támadást hajt végre francia földön – közölte Jacques Chirac francia államfő.

Az elnök a francia nukleáris elrettentéssel foglalkozó beszédében, Brestben kijelentette: Párizsnak készen kell állnia arra, hogy kemény válaszcsapást mérjen minden olyan ellenséges hatalmi központra, amely terrorista támadást intéz vagy tömegpusztító fegyvert vet be Franciaország ellen. Chirac szerint a válasz történhet nem hagyományos eszközökkel, azaz atomfegyverrel is – írja az MTI.

Korábban írtunk róla, hogy miközben a terror elleni küzdelem beépült a világ szinte összes országának politikai kommunikációjába, kétes erkölcsű háborúk robbantak ki e jelszó zászlaja alatt. Nem is teljesen alaptalanul, hiszen az említett időpont óta maguk a nehezen körülhatárolható, de könnyen „címkézhető” terrorista csoportok is sok embertelenséget követtek el annak érdekében, hogy a feszültség mélyen átjárja az emberek mindennapjait. Ha az egyes terrorcselekmények nagyságát, illetve az áldozatok számát vesszük figyelembe, akár optimizmusra adhat okot az a tény, hogy az ikertornyok elleni pusztításhoz hasonló méretű merényletre azóta nem került sor, ám ez a kép csalóka lehet.

2004 kiemelt helyet kap a történelemkönyvekben: március 11-én Madridban volt ugyanis az első, nagyon súlyos terrortámadás az európai kontinensen, melyet a New York-i és a londoni merénylethez hasonlóan a szélsőséges iszlám terrorcsoport, az al-Kaida vállalt magára. Csakúgy, mint a 2003. novemberi isztambuli, brit célpontok ellen elkövetett merényletsorozatot. A madridi merénylet egyértelmű válasz volt a spanyol katonák iraki jelenlétére, és figyelmeztetés a három nappal később rendezett parlamenti választásokra: nem mindegy, hogy az iraki invázióban való részvételt támogató vagy ellenző kormány jut-e majd hatalomra. Ami a választások végeredményét illeti, a terroristák elérték céljukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik