Külföld

Irán békülne?

admin
admin

2006. 01. 17. 16:37

Irán felszólította az EU-hármast, hogy folytassák a tárgyalásokat atomprogramjáról, ugyanakkor London ragaszkodik az ENSZ Biztonsági Tanácsának bevonásához.

Egy magát megnevezni nem akaró iráni tisztviselő szerint országa elkötelezett abban, hogy tárgyalásos úton rendezze az urándúsítás körül kialakult helyzetet. Dzsavad Vaidi, iráni főtárgyaló közölte: akár már szerdán kész folytatni az egyeztetéseket Nagy Britanniával, Németországgal és Franciaországgal. Eközben a britek továbbra is úgy vélik, hogy az iráni atomprogramot az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) kellene megtárgyalnia, ami azonban nem jelenti azonnali büntetőintézkedések bevezetését – közölte egy brit külügyminisztériumi tisztségviselő. Hozzátette: kormánya nem büntetésre, hanem tartós nyomásgyakorlásra törekszik.

A közel-keleti ország következetesen tagadja, hogy urándúsítási programját atomfegyver előállítására akarná felhasználni, és a gazdasági miniszter vasárnap kijelentette: az ország gazdaságát és politikai helyzetét befolyásoló bármely szankcióra az olaj árának olyan emelésével válaszol, „amilyet a nyugat el sem tud képzelni”. Irán a világ negyedik legnagyobb olajexportálója és a második legnagyobb az olajexportáló országok szervezetében, az OPEC-ben.

Kína és Oroszország az ENSZ nélkül rendezné

Kína, Irán egyik legfontosabb olajimportőre a vita BT-n kívüli megoldását szorgalmazza, és korábban felszólította az országot: térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. Az orosz elnök is a hibás lépések elkerülésére figyelmeztette a feleket. A BT kulcsfontosságú tagjai egyetértenek abban, hogy Iránnak azonnal fel kell függesztenie az atomprogramot, de abban nem tudtak megállapodni, hogy a biztonsági tanács elé utalják-e az ügyet. Teherán azzal fenyegetőzik, hogy ha ez megtörténik, teljesen megszakítja kapcsolatát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.

Az iráni kabinet a március 21-én kezdődő költségvetési évben mintegy 215 millió dollárnak megfelelő rialt különített el két atomerőmű felépítésére. Hosszabb távon – orosz segítséggel – húsz nukleáris létesítmény megépítését tervezik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.