Nagyvilág

Lemondott a Szaddám-per vezető bírája

Benyújtotta lemondását a Szaddám-per vezető bírája, de egyelőre nem ismeretes, hogy elfogadták-e Rizkar Mohammed Amín kérelmét.

A bagdadi törvényszék egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője megerősítette a törvényszéki elnök lemondásának hírét. A Szaddám Huszein volt iraki elnöknek és hét vádlott-társának perét tárgyaló öttagú törvényszék vezető bírája állítólag a reá és a bírói testületre gyakorolt iraki kormányzati nyomás miatt adta be lemondását. Egyes források szerint síita vezetők támadták, mert megítélésük szerint “túl elnéző” magatartást tanúsít a perben az exdiktátorral és vádlott-társaival szemben.

Az iraki igazságügyi vezetők bagdadi források szerint megpróbálják maradásra bírni a kurd származású Rizkar Mohammed Amínt, aki már néhány napja elküldte lemondását az illetékeseknek.

A Szaddám-per október 19-én kezdődött, többször is hosszas szüneteket tartottak, legutóbb pedig Rizkar Mohammed Amín január 24-re napolta el a tárgyalás folytatását.

Nem ő az első


Egy hónappal korábban mondott le Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor perének egyik bírája azután, hogy tudomására jutott, hogy a vádlottak egyike részt vehetett testvére kivégzésében.

A volt iraki elnök és munkatársai ügyében eljáró különleges bíróság öt tagja közül csak a vezető bíró nevét hozták nyilvánosságra, így azt sem tudni, ki volt az, aki decemberben lemondott tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik