Külföld

Kiemelték a romok alól jégcsarnok-katasztrófa utolsó áldozatát

admin
admin

2006. 01. 05. 07:43

Kiemelték a tizenötödik, feltehetően az utolsó halálos áldozatot is csütörtökre virradóra a bajorországi Bad Reichenhall jégcsarnokának beomlott teteje alól.

A mentőalakulatok ezúttal egy negyven év körüli nő holttestét húzták ki a romok alól. Ő volt az utolsó személy, aki még szerepelt az eltűntek listáján. Német illetékesek korábban úgy nyilatkoztak, hogy ha a nő holttestét is megtalálják, befejezik a kutatást az áldozatok után, és megkezdődik a romeltakarítás. A jégcsarnok tetejének beomlásakor másik 34 személy megsérült. Közülük tizenhármat különböző sérülésekkel még kórházban ápolnak, de nincsenek életveszélyben.

Az 1971-ben épült létesítmény tetőszerkezete hétfőn omlott be, vélhetően a nedves hó súlya alatt rogyott össze. Szakértők azonban nem zárják ki, hogy építési hibák is elősegítették a tragédia bekövetkeztét. Ezt a feltételezést látszik megerősíteni, hogy a szomszédos Traunstein város ügyészsége gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást a jégcsarnok tetejének beomlása ügyében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.