Külföld

Az USA nem oldja fel az Észak-Koreával szembeni szankciókat

admin
admin

2006. 01. 04. 08:00

Elutasította az Egyesült Államok az Észak-Koreával szemben bevezetett amerikai pénzügyi szankciók feloldását, jóllehet Phenjan ehhez kötötte az atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalások felújítását.

Sean McCormack amerikai külügyminisztériumi szóvivő kedden Washingtonban újságíróknak nyilatkozva azzal indokolta az elutasítást, hogy a két kérdés nem függ össze, s nem érthető, hogy a pénzügyi szankciók miként akadályozzák Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz való visszatérésben. Észak-Korea kedden követelte a korlátozó intézkedések eltörlését.

Az Egyesült Államok tavaly októberben nyolc észak-koreai vállalat ellen rendelt el pénzügyi szankciókat, azzal vádolva őket, hogy aktívan részt vesznek a tömegpusztító fegyverek terjesztésében. Ezen túlmenően az amerikai kormányzat pénzhamisítással is megvádolta Észak-Koreát. Washington tavaly decemberben egyszer már elutasította a szankciók – Phenjan által akkor is követelt – feloldását.

A két Korea, Kína, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével zajló tárgyalásokon Phenjan tavaly szeptemberben beleegyezett abba, hogy segélyekért és biztonsági garanciákért cserébe feladja atomprogramját. A megállapodást azonban nem tudták végrehajtani, miután Észak-Korea később új, az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan feltételekhez kötötte nukleáris leszerelését. A megbeszélések tavaly novemberben megszakadtak, s bár a felek megállapodtak a tárgyalások folytatásában, ennek időpontját még nem tűzték ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.