Nagyvilág

Berlusconi módosítaná a választási törvényt

Az olasz kormánypártok néhány hónappal a választások előtt megszavazták a választási törvény módosítását. A jogszabályt még a koalíción belül is többen törvényellenesnek minősítették, a köztársasági elnök pedig nem volt hajlandó aláírni, mivel az a közvélemény-kutatók szerint vesztésre álló jobboldalt hozná előnyösebb helyzetbe.

Az olasz törvényhozás mindkét háza megszavazta a választási törvény módosítását, a köztársasági elnök azonban nem hajlandó aláírásával hitelesíteni a jogszabályt. Az Alsóház már hónapokkal korábban áldását adta a tervezetre, a múlt héten pedig 160 igen, 119 nem és hat tartózkodás mellett a Szenátus is beadta a derekát. Igaz, a választási reformra egyedül a Szabadság Háza (Casa delle liberta) koalíció – a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia, az exfasiszta Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale), a Pir Ferdinando Casini féle Kereszténydemokrata Unió (Unione Democratica Nazionale) és Umberto Bossi Északi Ligája (La Lega Nord) – tagjai szavaztak, a kormánykoalíció többségének köszönhetően ez azonban elégséges volt

Bár Berlusconi egy lapinterjúban hangsúlyozta, végre egy demokratikus törvény született, az olasz politikusok többsége nem osztja a kormányfő lelkesedését. A jelenleg is kormányzó Casa delle liberta egyik pártjának, a Kereszténydemokrata Unió vezetői is a kötött listák ellen vannak. Az ellenzék vezére, Romano Prodi a kormány fenyegetésnek értékelte az eredményt, míg Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök élve jogával egyszerűen nem volt hajlandó aláírni a jogszabályt, azt visszaküldte az Alsóháznak.

Pár hónappal a parlamenti választások előtt azért volt ennyire sürgős a törvénymódosítás, mert a közvélemény-kutatási adatok szerint a Silvio Berlusconi vezette jelenlegi kormánykoalíció szinte behozhatatlanul lemaradt a nemrég népszavazáson a baloldali blokk elnökévé választott Romano Prodi szövetsége mögött. Az új szabályozás szerint ezentúl csak kötött listákra, ezen belül is pártokra, és nem személyekre lehet szavazni Olaszországban.

Jelentős változást hozhat a pártrendszerben az is, hogy a módosítás bevezetné a rendszerben eddig ismeretlen választási küszöb fogalmát is. Azokat a szavazatokat, illetve mandátumokat pedig, amelyeket a be nem jutott pártok kaptak volna, hozzáírnák a legtöbb szavazatot begyűjtő párt eredményéhez, az indoklás szerint azért, hogy ezzel biztosítsanak a stabil kormányzáshoz szükséges többséget. Kétséges azonban, hogy végül életbe lép-e a törvénymódosítás, hiszen nem alkalmazható addig, amíg az államfő áldását nem adja rá, ráadásul Ciampi másodszor is visszaküldheti a törvényhozóknak. Harmadszorra viszont már alá kell írnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik