Külföld

Lemondanak a Likud-párti miniszterek

admin
admin

2006. 01. 03. 09:31

Benjámin Netanjahu pártelnök döntése nyomán kilépnek az Ariel Saron vezette izraeli kormányból a Likud-párti miniszterek.

Netanjahut a jobboldali Likud vezetése bízta meg azzal, hogy döntsön a kormányban maradt, Saron új pártjához nem csatlakozott tárcavezetők sorsáról. A négy miniszter a pártvezető utasítása értelmében a vasárnapi kormányülésen nyújtja be lemondását. Az érintettek: Szilvan Salom külügyminiszter, Dan Naveh egészségügy-miniszter, Jiszrael Kac mezőgazdasági miniszter és Limor Livnat oktatási miniszter.

A négy tárca vezetője az izraeli média szerint hétfőn ellenezte a kabinetből való kilépést, azzal érvelve, hogy a választási kampány idején a pártnak nem érdeke erőpozíciókat veszíteni.

„A Likudnak alternatívát kell kínálnia a Saron-kormány által vitt egyoldalú kivonulási politikával szemben” – szögezte le a közleményben Netanjahu, aki kezdettől fogva ellenezte a Gázai övezetbeli zsidó települések felszámolását, és tiltakozásul le is mondott pénzügyminiszteri hivataláról.

Saron tavaly novemberben lépett ki a Likudból, hogy megalakítsa saját centrista pártját, a Kadimát (Előre), és átcsábított az új formációba több Likud-párti minisztert is. A négy Likud-miniszter távozása ugyanakkor nem fenyegeti a kormány működését, amely a választások miatt amúgy is már csak ügyvezető kabinetként működik.

Saronnak jogában áll a távozók helyére ideiglenes jelleggel új minisztereket kinevezni saját pártjából, vagy pedig ő maga irányíthatja a betöltetlen tárcákat. Izraeli rádiójelentések szerint várhatóan azt a Simon Pereszt bízza meg a kormányfő a külügyi teendők vitelével, akivel annak idején a Likud–Munkapárt nagykoalícióját létrehozta, és aki a Munkapártból állt át a Kadimába, miután novemberben Amír Perecet választották a párt élére.

A legutóbbi felmérések szerint, ha most tartanák a március 28-án esedékes izraeli parlamenti választásokat, a Kadima 40 mandátumot szerezne a 120 tagú knesszetben, míg a Likudnak, amely jelenleg 40 képviselői hellyel rendelkezik, csak mintegy 15 jutna.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.