Nagyvilág

Százezreket fenyeget fagyhalál Pakisztánban

Nyolc héttel a pusztító pakisztáni földrengés után kétséges, hogy meg tudják-e menteni a tél hidegétől a több százezer túlélőt – jelentette ki pénteken az ENSZ helyi segélyező tevékenységének irányítója.

Jan Vandemoortele elmondása szerint a szervezet legfontosabb feladatainak azt tekinti,hogy biztonságos fűtőberendezésekkel, a tartósabb hajlék építéséhez szükséges anyagokkal és téliesített sátrakkal lássa el a jelenleg egyszerű sátrakban elszállásolt túlélőket. Az emberek közül sokan a pakisztáni államtól kapott kártérítésből maguk kezdtek el hajlékot építeni, de sem ezek az építmények, sem a segélyszervezetek által kiosztott sátrak nem alkalmasak a tél átvészelésére.

Halmoztak fel valamennyi élelmiszer-tartalékot, de a napi adagokat a kezdeti mennyiséghez képest csökkenteni kellett, hogy a tartalék tovább tartson. A tanítás ismét elkezdődött, de a legtöbb esetben sátorban tartják az órákat.

Az ENSZ által rögtön az október 8-i földrengés után adományozóktól kért 550 millió dollárnyi gyorssegélynek eddig csak a 41 százaléka folyt be – közölte Darren Boisvert. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője elmondta, hogy a hóhatár felett élőknek már kiosztottak ötezer téliesített sátrat, és december 12-éig kiosztanak újabb ötezret.

Tűz ütött ki pénteken a földrengés túlélői számára Muzaffarábádban létrehozott egyik sátortáborban. Nyolc ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, köztük két török segélyszervezeti alkalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik